BB Art 11

HU|EN|SK

2016. aug. 27-30. | Jobb agyféltekés rajztanfolyam felnőtteknek

Első kiállításomnak a szülőfalumtól nem messze lévő Bélyi Sennyei Kastély adott helyet. A kastély maga, a szervezők, a kastély dolgozói, és fenntartói és maga az egész környék is elvarázsolt. Még el sem mentem, de már vissza vágytam ebbe a költői csodás környezetbe, és pár napon belül már jött is az ötlet: hogy szervezzünk egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot a kastélyban. Ez a tudás vezetett el oda ahol ma a festészetben tartok, és amire méltán büszke vagyok. A lélekemelő művészi kibontakozás életemet nap mint nap színesebbé teszi. Az alkotás öröme, könnyedsége és a mögötte rejlő tudás nem saját tulajdonom, ez a tudás mindenkiben megvan, mindenki által elérhető és a mindennapokban is élhető, tapasztalható. Hogy hogyan? Egyszerűbben mint az gondolnád. Ezt szeretném veled ebben a négy napban megosztani.

Ha érzed lelked hívó szavát, szeretsz rajzolni, és a későbbiekben a festést is kipróbálnád, vagy csak egyszerűen bizonyosságot szeretnél szerezni arról, hogy több van benned mint amit hiszel magadról, töltsd el velünk ezt a varázslatos négy napot, hogy meglásd az életed lehet más, mint amit eddig hittél.

A program részleteit, a jelentkezési felülettel a Sennyey Kastély oldalán találod, az alábbi linkre kattintva:
http://sennyeykastely.com/rendezveny/41/jobb-agyfeltekes-rajztanfolyam-felnotteknek