Meséltem neki a kedves Győri hölgyről és a festményről
aminek köszönhettem hogy újra eljutottam hozzá, így hát megígérte, elmeséli kinek köszönheti Ő, hogy eljuttatott hozzám. Nagyon
kíváncsi lettem, azt gondoltam egy közös régi ismerős netán, de a valóság
eszembe sem jutott volna. Most az ő sorait másolom be nektek:
„Szia Beus, elnézést kérek, de szerdán már nem jött ki a
lépés, nagyon sokat gondoltam rád aznap este. Olyan boldog volt a lelkem , és a megnyugvás,
ami eltöltött, az felemelő volt. Meséltem
is a páromnak, és mondta, hogy mennyire látni az arcomon a boldogságot, és
milyen jó, hogy tisztáztuk ezt a sok évig cipelt terhet, és hogy ezt már hamarabb
is megejthettük volna, de hát úgy, ahogy
írtad, még nem volt itt az ideje. Említettem, hogy elmesélem kinek is köszönhetem,
hogy megszólítottalak végre sok év után… Dávidkának. Dávidka az öcsém (gondolom,
még emlékszel rá) kisfia, és az én keresztfiam. Október 29-én lesz egy éve, hogy elveszítettük
őt, november.1-én, a legszebb ünnepen temettük, már meg is kellett állnom az
írásban, mert még mindig nem vagyok képes beszélni róla. Dávidka gyönyörű szép,
csodálatos kisbaba volt, telis tele élettel, és még életemben nem tanultam senkitől
annyit, mit ettől a kis angyalkától. 38 napig élt. A kezeimben tartottam nap, mint nap, és aztán
hirtelen egy napon az élettelen kis testét. Életemben nem éreztem, akkora fájdalmat a
veszteség miatt, és az öcsém és a sógornőm iránti sajnálat miatt, átvettem
volna minden fájdalmukat. A szívem ott megszakadt, és az óta sem vagyok
önmagam, és úgy érzem, nagyon hosszú időnek kell még eltelnie valamiféle
gyógyulásig. Az egész családom élete megváltozott egyik napról a másikra, és
sokszor tőr ránk a hullámvölgy, főleg most a közelgő évforduló idején. Az ember
ilyenkor bármire képes lenne, hogy feláldozza magát, csak ne neki kellett volna
távoznia... . Istenem segíts ...nem
tudok írni erről, elnézést kérek. A lényeg, amit szerettem volna mondani, hogy
a temetés után pár héttel csak ültem a számítógép előtt, mint egy félholt, és „véletlenül“
(véletlenek nincsenek) a te oldaladra tévedt a kezem, és akkor megláttam a festményedet,
a fekete kislányt (Áldást), és csak néztem és néztem, és a tekintetében ugyanazt láttam, mint mikor
Dávidka rám nézett. Egy
megfogalmazhatatlan mélységet - magasságot, valami nem földit, határtalan
szeretetet, égi üzenetet, áldást, hogy szavak nélkül is értettem őt, egy
pillantásában minden benne volt, amit tudatni akart velem, amit szavakkal nem
lehet sajnos leírni. Azután minden egyes
nap visszatértem a festményhez, mert úgy éreztem csak akkor nyugszik meg a
lelkem. Szóval, Te hoztad meg nekem az enyhülést
, és a sajgó lelkem gyógyulását. Azóta is sokszor nézegetem, és eltölt a
szeretet iránta és irántad. Akkor estem túl én is azon a ponton, hogy már nem
éreztem sérelmet irántad, és akkor tudatosítottam, hogy milyen butaság is volt
makacsnak lenni, hogy ez mennyire eltörpül az mellett amin keresztül mentünk,
és mennyire fontos a megbocsátás , hogy csak a SZERETET a lényege mindennek és
mindenségnek, semmi más nem számít..
Ha nem veszed rossz néven, nagyon szeretném ha megismernéd Őt”
Ezek után az ember nehezen jut szóhoz,
és én úgy döntöttem, hogy szeretném, ha ti is megismernétek Őt – Dávidkát, aki
minimum két eltévelyedett barátnőt vezetett el egymáshoz 12 év hallgatás után,
csupán a szemei pillantásával, szavak nélkül a 38 napjával… és kitudja mi
mindent adott még a világnak, és hány embernek, vagy adni fog még J.
Remélem, ezt az írást sokan olvassák
majd, így Dávidka üzenete a szeretetről és megbocsájtásról sok emberhez juthat
még el, hiszen oly sokan vagyunk kik ugyan így hordozzuk magunkban az elmúlt
évek fájdalmait és sérelmeit.
Köszönöm Barbarának, hogy személyesen
adhattam át neki a festményemet, hogy megláthattam általa mit cipelek még
magamban, barátnőmnek Iloncinak a megbocsájtását, Dávidkának a szeretet üzenetét, és a Jó Istennek
azt az alázatot, erőt, szeretetet és kegyelmet, mely által a festményeimben
megmutatkozhatnak az ő áldásai, és üzenetei.