2016.08.12 | A kételkedés késleltet
Körülbelül egy éve kaptam a csatolt fotó
alapján készített festményem mellé ezt a személyre szóló áldást Gábriel
arkangyaltól:
„ … Életedet alázatos
szolgálatodért, lelki és anyagi bőséggel áldom meg. Ez a bőség az Isteni szeretet
megnyilvánulása, mely minden arra rászoruló ember javát szolgálja.”
Eredetileg úgy írtam le a szöveget: javát szolgálja MAJD. Egy látó ismerősöm viszont
kijavított, MOST, nem MAJD. Minden MOST történik. Igen-igen, tudom
én is a múlt elmúlt, és minden itt és most már jelen van az életünkben. Leírtam
hát, de nem éreztem úgy, hogy ez most történne. Hogyan is tudnám én már most a
rászorulók javát szolgálni, hiszen még nincs meg az életemben az a bőség, ami
ezt segíthetné. Gondoltam, majd a jövőben, a festményeim által olyan javakhoz
jutok, melyeket majd, örömmel osztok meg másokkal. És ha az áldás erről szól,
akkor kételkedni nincs okom, ez így lesz J,
és ez nagy örömömre szolgált.
Nagyon sokan esünk ebbe a hibába, úgy érezzük, hogy MAJD… . Majd boldog leszek, ha lesz párom, majd
boldog leszek, ha jó állásom és fizetésem lesz, majd boldog leszek, ha lesz egy
saját otthonom, kutyám, vagy gyerekem…
akkor leszek csak igazán boldog. Aztán
mikor mindez megvan, megfeledkezünk róla, hogy a majd már meg is érkezet, mert
hát nem pont így gondoltuk, nem pont ilyennek, és jönnek a nehézségek is,
hiszen azok mindig jönnek. Elvárások a párommal szembe, a főnököm elvárásai
felém, a hitel nehézségek, az ugató kutya, és átvirrasztott éjszakák a gyerek mellett. Néha azért boldogok vagyunk, talán egy – egy pillanatra,
míg elérjük a célt. És mi van utána?
Újabb célok. Na majd akkor leszek igazán boldog, ha kertes házam lesz, és
társai… J,
és talán már úgy tűnik ez egy soha nem múló állapot. A boldogság csak keveseknek adatik meg,
mindenki más biztosan boldogabb, mert neki már most megvan, amire én még csak
vágyakozom. De tudod, az a valaki, már
nincs is ennek tudatába, hogy ezt valamikor a boldogsága tárgyává tette, mert
az ő boldogsága is már attól függ, hogy mit szeretne majd elérni, ami éppen
nincs meg.
Pedig
a boldogság
sokkal közelebb van, mint ahogy azt gondolnád. Kanyarodjunk csak vissza a
festményeim által szerzet javakhoz, és hogy azzal hogyan tudom „majd” minden
rászoruló javát szolgálni a MOST-ban. Elfogadtam tehát, hogy mindez most
történik, tehát izgatottan várom a javakat, melyeket majd örömmel osztok meg
másokkal. De hát mikor lesz az, reméltem hamarosan, de még előtte nekem is van
pár anyagi tartozásom, amit rendeznem kell. Így még nem olyan hamar lesz.
Volt ez egy éve, mikor erre gondoltam, és nem régiben azon
kapom magam, hogy a szomszéd kisfiúnak átadok egy használt biciklit, amire
nagyon vágyott, és az anyuka átölel, hogy megköszönje. Rajz tanfolyamot tartok a szomszéd lánynak,
aki nagyon tehetséges, de nem engedheti meg magának az 50 ezer forintos
tanfolyamot. Az egyik festményemet felajánlom egy beteg kislánynak ajándékba,
sőt a festményt jelképesen meg is lehetet vásárolni, és a befolyt összeg is a
kislánynak utalom. Vagy akár egy pár aprót nyújtok ki az autóból a piros
lámpánál kéregető bácsinak.
Apróságok, és tudom, hogy
te pontosan megteszed a hasonló gesztusokat a minden napi életedben,
lehet nem anyagiakban, de másmódon segíted a rászorulókat, egy-egy mosolyoddal,
jó tanácsoddal, bevásárlással vagy, ahogy éppen tudod.
Még sem vagy tudatában annak, hogy az életed bőségben éled, már itt és
most olyan bőségben, hogy azt nap, mint nap másokkal is megosztod.
A bőség alatt, olyan szeretet, vagyont, vagy esetleg képességet, pozíciót,
élethelyzetet képzelünk el, ami elképzelhetetlen, ha az meglenne, boldogok
lennénk, és ha már megvan, akkor még nagyobbat, hiszen ez könnyen ment, ez nem
is értékes, mindig az az érték, ami elérhetetlen. Ha te is a MAJD - ban élsz a MOST helyett, akkor örök boldogtalanságra
ítéled magad. Mert az általad elképzeld, MAJD sosem jön el, de itt és MOST
bőségben és boldogságban éled az életedet. És minél inkább tudatosul ez benned,
annál inkább figyelmes leszel rá, hogy amit csak elmersz képzelni magadnak, az
előbb utóbb megjelenik az életedben sőt már most is ott van, már talán éled is,
csak észre kell venned, a kételkedésed
csak elfedi, vagy késlelteti a dolgok
eljövetelét.