BB Art 11

HU|EN|SK

BB11-0073 - Beavatás

Olajfestmény, 80 x 60 cm feszített vászon

A festményt eredetében egy érzés ihlette meg, majd az érzés mellé társult egy képbeli vizualizáció, és később egy mozgóképben láttam meg, ahol csak egy másodpercnyi felvillanásképp jelent meg. Az érzés és a kép egymásra talált. Végleges formáját mégis a kezeim által öltötte magára. 

Nehéz szavakba önteni az érzéseket melyekből megszületett, annál inkább is, mert a festmény által öltött valóság mindenkiben más és más érzéseket ébreszt, más és más tudást hordozz. 
Az erős ősi gyökerekkel bíró nagy fa, az egy, közös, élő gyökereinkre utal. A fa mellett különböző eredetű mesterek és angyalok foglalnak helyet, mint egy ősi család veszik körbe a fát. Az általuk felöltött képmás az egységen belüli különböző nemiséget, színességet és nemzetiséghez való tartozást és tudást mutatja be. Az egységen belül a festményen megmutatkozik az életet tápláló fény és a félelmekből táplálkozó köd felhő is. Habár úgy tűnhet mintha a félelmeinknek hátat fordítottunk volna, és a fényt választanánk, itt erről szó sincs. A félelmek elfogadásra és megértésre kerültek,így méltó helyett foglalnak el mint a festményen, úgy az életünkben is meg van a maga helyük. Pont úgy alkotják létünk teljes értékű részét, mint a festményen a vadon élő préda állat menedékét.
A képen egyszerre jelennek meg a fénybe lévő segítők és a fényben Magát felismerő kereső is. 
Áldás: 
" Az idők kezdete előtt létezett a tudás, mely a fényben és szeretetben született. Minden ősi nép és nemzet más más módon, de birtoklója és élő használója volt ennek a tudásnak, a tudásnak melynek mára már oly kevés földi birtokosa van.  Tud hát, hogy nem kiváltságosok ők, hanem keresők kik tudták, az igaz létük több egy földi életnél, több a test elmúlásánál, több a megfakult, elhasznált földi javaknál. Tudták hogy létezik valami, ami minden földin túlmutat, mely kiapadhatatlan szomjukat örökre kioltja.  Miért keressétek hát a földi létben? A földi lét, az élő, a mindenség része, így ha a mindenséget titkát keresed, tud azt mindenhol, hol élet lakozik fellelheted. A virágzó réten, az otthon melegében, a viharos szélben, a téli napsütésben, de leginkább a szíved, lényed rejtekében. 
Keresésedben soha sem hagytalak egyedül. Felemelkedett mester szellemek és égi angyal segítők vezetnek az utadon. De vigyáz, ők csupán segítőid, nem a támaszaid, nem az életed megoldói, lelked tervének nem beteljesítői, igaz szellemednek nem ismerői sem birtoklói.  Igaz támaszod, felismerőd és ezáltal mestered te magad légy. Te Az vagy ki birtokolja legmagasabb szellemi tudásod, mely egyedi, és megismételhetetlen, melyből csak egy van, s mely az egyben van. Mely örök és mely által a mindenségben teljes a léted. "
Közvetítette: Béres Beáta




Eredeti festmény:
Ár: - Ft Magántulajdon
Keret nélküli vászon nyomat:
Ár: 28330 Ft Megrendelés
Feszített vászon nyomat:
Ár: 44030 Ft Megrendelés