BB11-0058 - Sila

Olajomalba, 50 x 100 cm plátno

A fodrászomnál ültem, amikor újra elhangzott tőle a kérdés: "Mikor festesz már nekem egy festmény?”  Persze sokan kíváncsiak, mit festenék nekik, vajon mit üzennek számukra az égiek. De míg a kíváncsiság mögött nincs valós szándék sajnos nem sok mindent látok. Mondanám, hogy semmit. Ezért visszakérdeztem: "Komolyan szeretnéd a festményt?” . Jött a válasz: „Persze, hiszen már többször is mondtam”. És itt indult el minden.  A végleges kép számomra is meglepetés, hiszen teljes valójában én is csak akkor látom mikor már teljesen elkészült, addig mintha a ködben tapogatóznék, és szép lassan kezd a köd szétoszlani, előbújni a napfény, mígnem ragyogó fényével beteríti a teljes vásznat. 

Az elején tehát teljes homály volt előttem, de mégis érzékeltem a festményt, ezért megkérdeztem mi a kedvenc állatja. Sok frappáns válasz érkezett, melyek közül az egyik megragadott: „Jaguár a garázsban”.  És akkor tudtam ő az, a nő a jaguárral, ez az ő festménye.  A nő aki már nem tekinget hátra fele, csakis előre néz. Tisztán látja szíve célját.  Még a felkelő új nap erős sugarai sem tudják őt árnyákba szorítani, vagy akár szemeit hunyorításra kényszeríteni.  Tekintetét egy pillanatra sem téveszti szíve, lelke vágyáról.  De itt már valójában nem a vágyakozásról, sóvárgásról van szó, valamiről, amitől félünk, hogy soha nem lehet a miénk. Ez a tekintet már az új napé, az új életé, ez a tekintet a most-ban látja a jövőt, és békében van a múlttal. Ez a tekintet erős, határozott, magabiztos, de egyben olyannyira szelíd és alázatos is, mint a mellette pihenő ragadozó állat, hiszen erejét pont általa nyeri.