BB Art 11

HU|EN|SK

BB11-0044 - Utadon

Olajfestmény, 70x100cm feszített vászon

A festmény egy különleges kapcsolatról szól, mely csak ló és lovas közt jöhet létre. Sokáig kerestem azt a fotót mely alapján meg tudtam volna festeni szeretet gazdájának a képen látható lovat, Leilát. Rengeteg fotót készítettünk, melyen azt az érzést kerestem, amit át tudnék adni, amit Leilában megláthattam. Leilával nagyon közel kerültünk egymáshoz, hiszen engem is Ő tanított meg lovagolni. Először csak az alázatát és nyugalmát mutatta meg, majd a szerénységet, és tiszteletet. De első alkalomtól kezdve a bizalomra tanított, és lassan én is elnyertem az ő bizalmát. Szerethetem őt, és viszonzásul kapom az ő szeretetét. Felülni a hátára, nem azt jelenti, hogy uralhatom, hanem hogy rá bízza magát az irányításomra. Felelősségre tanít, hiszen a terepen egymásért vállalunk felelősséget. Én őt nyugtatom és dicsérem, ha kell, és ha szükséges Ő nyugtat és bátorít engem. Vannak helyzetek, amikor szorítanom kell a gyeplőt, és pillanatok, amikor pont ellenkezőleg arra késztet, hogy elengedjem. Ilyenkor megmutatja, hogy csakis a félelem mentes és bizalomteljes pillanatokban élhetjük meg Önvalónkat, és tapasztalhatjuk meg, milyen érzés szabadon szárnyalni a természetben. Ekkor megtapasztalhatom, hogy szárnya van neki, de nem csak neki nekem is, és ez a két szárny nincs külön egymástól. A teljesség pillanatában egyek vagyunk ló és lovas...

Amikor megláttam a fotót, mely alapján a festmény készült, rögtön tudtam ez az a pillanat, amiben benne van minden, amiről ez a különleges kapcsolat szól, ló és lovas közt.

„Drága gazdám, ha egyszer emberi hangon szólhatnék, mit is mondhatnék neked. Örökösen végtelen hálámat fejezném ki neked. Azért hogy gazdám lettél és felnőtt lóvá neveltél. Köszönet a gondoskodásodért, figyelmedért, szeretetedért, türelmedért, bizalmadért, jóságodért. Az otthonért ahová elhelyeztél, ahol biztonságban, békességben és szabadságban, saját társaim közt élhetem minden napjaimat, ahová szeretettel, izgatottan érkezem újra és újra haza.

Köszönet a közösen eltöltött órákért a nyugtató, dicsérő és bátorító szavakért. Köszönet a tanításodért.

És ha most te szólhatnál hozzám, szíved csordultig telne hálával, és az én szavaimat használnád.

Ezért, ha egyszer eljön a pillanat, amikor búcsút kell, hogy vegyünk egymástól, legyen ez a hála érzet a szíved mélyén az én útravalóm számodra. Mert ez az érzés nem más, mint a kiapadhatatlan szeretet maga, melyben mi ketten, ló és lovas, mindig is egyek voltunk vagyunk és maradunk. Remélem, már te is látod, tükröd vagyok csupán, és nem én tettelek azzá, aki vagy, csak megmutattalak Önmagadnak. És te mindig megmaradsz magadnak, és benned, veled, örökké élek én.”

Utadon mindig kísérni foglak: Leila a csoda ló, közvetítette Béres Beáta



Originálna maľba:
Ár: - Ft Magántulajdon
Tlačba na plátno bez rámu:
Ár: 36090 Ft Megrendelés
Tlačba na natiahnuté plátno:
Ár: 61930 Ft Megrendelés