BB Art 11

HU|EN|SK

BB11-0043 - Bogi si s nami

Olajfestmény, 30x30cm karton

A festmény felkérésre készült, egy Angyal harmónia amulett elkészítéséhez.

A feladat az volt, hogy egy vázlat alapján fessem meg a nap és a hold angyalát Yin-Yang formában, melyek az erők egyensúlyát szimbolizálják. Az angyalok hatásán keresztül az amulett kapcsolatot közvetít a fényhez, harmóniát, békességet és egyensúlyt küldetett teremteni az életünkbe.

Miután eleget tettem a felkérésnek, és az amulett megfestésre került, azon töprengtem kinek szólhat maga a festmény. Már korábban is megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy kellene festeni gyerekeknek gyógyító festményeket. Ránéztem a festményre és éreztem, hogy a festmény egy kislányhoz tartozik. Egy hétre rá kaptam a hírt, hogy egy kedves ismerősöm 6 éves kislányának Boginak, agydaganata van, és rövid időn belül már az 5-ik műtétjén esik át az nap. Szívemet szomorúság töltötte el, de egyben hihetetlen szeretet és hála is, hogy az elkészült festményt elküldhetem neki, mert bizonyossággal tudtam, hogy számára érkezett az égi áldással együtt:

„A legnemesebb és legbátrabb lélek vagy, mert egy olyan feladatottal érkeztél a földre, hogy küldetésed teljesítsd, melyet csak kevesen mernek vállalni. Biztatnánk téged, de e helyett mi tanulunk tőled és alázattal fejet hajtunk bátorságod előtt. Tudd sosem vagy egyedül, mert utadon végig melletted állunk, kísérünk téged, és égi fénnyel aranyozzuk azt be.

Szereteteddel mely belőled árad, tanítani jöttél, megmutatni a világnak Önmagad által a szeretet hatalmas és végtelen erejét. Ezzel az erővel nyitod a bezárt szíveket, egyesíted a különállókat, leomlasztod a korlátokat, gyógyítod a fájdalmat, visszaadod a hitet és fényeddel mutatod az utat az eltévedteknek.

Szépségedet, életörömödet és boldogságodat tükrözöd rá ismerősre és idegenre egyaránt, így emlékeztetve a feledőket létünk igaz tiszta értelmére, és valós értékeire.”

Rafael, Uriel, Raziel és Jofiel arkangyalok, közvetítette Béres Beáta



Originálna maľba:
Ár: - Ft Magántulajdon
Tlačba na plátno bez rámu:
Ár: 16900 Ft Megrendelés
Tlačba na natiahnuté plátno:
Ár: 30120 Ft Megrendelés