A fodrászomnál ültem, amikor újra elhangzott tőle a kérdés: "Mikor festesz már nekem egy festmény?”  Persze sokan kíváncsiak, mit festenék nekik, vajon mit üzennek számukra az égiek. De míg a kíváncsiság mögött nincs valós szándék sajnos nem sok mindent látok. Mondanám, hogy semmit. Ezért visszakérdeztem: "Komolyan szeretnéd a festményt?” . Jött a válasz: „Persze, hiszen már többször is mondtam”. És itt indult el minden.  

A végleges kép számomra is meglepetés, hiszen teljes valójában én is csak akkor látom mikor már teljesen elkészült, addig mintha a ködben tapogatóznék, és szép lassan kezd a köd szétoszlani, előbújni a napfény, mígnem ragyogó fényével beteríti a teljes vásznat. 

Az elején tehát teljes homály volt előttem, de mégis érzékeltem a festményt, ezért megkérdeztem mi a kedvenc állatja. Sok frappáns válasz érkezett, melyek közül az egyik megragadott: „Jaguár a garázsban”.  És akkor tudtam ő az, a nő a jaguárral, ez az ő festménye.  A nő aki már nem tekinget hátra fele, csakis előre néz. Tisztán látja szíve célját.  Még a felkelő új nap erős sugarai sem tudják őt árnyákba szorítani, vagy akár szemeit hunyorításra kényszeríteni.  Tekintetét egy pillanatra sem téveszti szíve, lelke vágyáról.  De itt már valójában nem a vágyakozásról, sóvárgásról van szó, valamiről, amitől félünk, hogy soha nem lehet a miénk. Ez a tekintet már az új napé, az új életé, ez a tekintet a most-ban látja a jövőt és készen áll a befogadására, megélésére. Ez a tekintet békében van a múlttal. Ez a tekintet erős, határozott, magabiztos, de egyben olyannyira szelíd és alázatos is, mint a mellette pihenő ragadozó állat, hiszen erejük és szelídségük immáron tökéletes egységet alkot. 

A pingvin megfestése ajándék festmény egy igaz barátnak. Bár szeretet volna tőlem festményt, úgy gondolta, majd ha ki is tudja fizetni, akkor majd megkér rá hogy fessek neki. Én mégis kicsit előrehaladtam az időben, úgy éreztem most kell festenem annak ellenére hogy ő még nem kért meg rá. Azonnal jött is az információ, a napot a fényt, a ragyogást kell megfestenem. Gyorsan neki is láttam, körülvéve, mindenféle felhőkkel melyben különböző állatok jelenségek mutatkoztak meg, számára hordozva különböző üzeneteket. A tudásom legjavát raktam a festménybe, és úgy éreztem, ennyi, készen van, ennyi volt bennem, ennél többet már nem tudok bele tenni. Miután megmutattam a kész festményt a páromnak, aki a legnagyobb rajongóm, és kritikusom is egyben, ezt mondta:

"Ó hát ez még nagyon sokat fog változni."

Én csak pislogtam nagyokat, mondván:

"Dehát ez már készen van!". 

Lelki szemeimmel én is láttam, éreztem, hogy egyáltalán nincs ez készen, de nem tudtam már vele mit tenni, bármilyen próbálkozásommal, jobbá tenni a festményt, már csak rontani tudtam volna rajta. Így egy kis időre félre tettem a festményt. Képeket kezdtem keresni az interneten, így találtam a naplementére. Miután megláttam a szivárvány színű napudvarát, és az aranyló eget és fényeket, a felhőkből előbukkanó hegycsúcsokat, azonnal tudtam Ő az, ezt kell megfestenem.

Megpillantván a képet, éreztem az üzenetét, egységben láttam az eget és a földet, a minden élőt tápláló napot, a fényt melyet magából árasztott, és érzékeltem valamit, ami mindezt összeköti, mely által minden egy és végtelen.  

Eddigi munkáim során még egyszer sem fordult elő, hogy a meglévő, késznek hitt festményem, köszönő viszonyban sem volt, a megfestendővel. Egy parányi részét sem tudtam felhasználni, így teljesen újra kellett festenem alapjaitól az egészet. Nagyon izgalmas számomra a tudat, hogy a látvány mögött valahol a felszín és a vászon között lakozik egy festmény melyet csak páran láthattunk, csak pár ember nyerhetett betekintést ebbe a most már láthatatlan képbe.

 Amennyiben ez csak egy festmény lenne, még bosszantott is volna a helyzet, hogy kezdhetem az egészet élőről, de mivel ez több mint egy festmény, így nagyon is tudtam, mindez pontosan úgy van jól ahogy van. Ismervén a barátnőm életét, az útját, pontosan láttam, hogy a festményben elérkeztünk arra a pontra, amikor a gondosan felépített látszat, ámbár biztos életét és előremenetelő karrierét maga mögött hagyva, bezárt egy ajtót,és megfogván a bizonytalanság kilincsét megnyitott egy másikat mely az ismeretlenbe vezet. Vagy talán látván az elkészült festményt, mégsem annyira ismeretlen az ismeretlen?

Elkészültem az alappal, a látott kép tökéletes másolatával. Ahogy néztem a festményt, két csúcsot láttam, majd a tudatomban rengeteg madarat, a fényből érkeztek, leszálltak az alacsonyabbik csúcsra, majd a magasabbik csúcsról vissza indultak a fénybe. A lélek vándorlását véltem felfedezni a madarak vonulatában, a tiszta létünket, az újjászületéseinket.

 És hogy számomra miről árulkodik a festmény? A lelkünk szabadságáról, a valós létünkről, hogy a megszokott "pórból lettünk porrá leszünk" szlogen, csak a fizikai testünkre igaz, a szellemünk, az igaz lényünkre ezt vallom: "a fényben születtünk, fénylények vagyunk, és a fény a mi örök otthonunk".

 Újra és újra ide kívánkozunk a fizikai létbe, hogy lelkünk a megtapasztalások által magasabb szintekre juthasson, míg nem a végén a földi létben is ráébredünk Önvalónkra, megláthatjuk, tapasztalhatjuk igazi fénylényünket.

Ezt mutatja be számunkra a haza felé vágyakozó pingvin is. Aki valójában sólyomnak készült, kitárt szárnyakkal készült volna a felszállásra, de ez megint csak egy újabb inkarnáció kezdete lenne. Valamiért ő sólyom helyett pingvin lett, még én sem értettem hogy miért, de megtartottam őt. Majd utána néztem, mit is szimbolizál. Ezt olvastam: " A fizikai és spirituális kapcsolat összeköttetését jelenti". Ekkor láttam meg, hogy ez így van rendben. Most már fizikai formában is megmutatkozott a festményen az erő. Az egység mely mindent összeköt, mely mindent egybeölel, mely által ég és föld nincs külön egymástól.

 Egy festményen van jelen a teremtő fény által mely mindenkiben ott ragyog. És ha sikerül ezt felfedezned Önmagadban, megélned, életre keltened, én úgy gondolom felszabadítod a lelkedet a reinkarnációs folyamatok alól,  és eggyé válsz a mindenséggel, akár itt a fizikai síkon is. Hiszen ezért jövünk mindnyájan hogy ezt a fényt felfedezzük megéljük, megtapasztaljuk. Tehát a pingvinnek már nem kellenek szárnyak. Ő szárnyak nélkül szárnyal, hiszen a fény nem jön és megy, hanem van, mindent körbeölel, mindenre ráragyog, mindent ő éltet, ő az örök teremtő, a teremtés maga, és a teremtmény is egyben. 

Áldás:

"Kedves utazó!Köszöntünk téged köreinkben, az élet örök körforgásában. Régóta vártuk már hogy kapcsolatba léphessünk veled, és ily módon üzenhessünk neked. Habár mi örökösen melletted állunk és kísérünk téged, nehezen veszed észere támogató jelenlétünket. Lehet sokszor értelmetlennek látod egy-egy földi utazásodat, tud, minden saját akaratod és isteni terved szerint történik. Felejtsd el a "mi lett volna ha" kifejezéseket, ezzel csak még inkább megzavarod Önmagadat. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell, nem vagy elkésve semmivel sem. Emlékezz,  ez egy folyamat. A pontos utadon vagy, még ha úgy is érzed, hogy nagy a zűrzavar ott legbelül. Még ha azt érzékeled is hogy ebbe a körforgásba már kellő képen bele szédültél, így nem vagy képes meglátni a küldetésedet. 

Most itt az ideje a pihenésnek. A befelé, Önmagad felé fordulásnak. Találd meg a békét és a nyugalmat, ott legbelül. És ha úgy érzed még nem találtad meg azt az Egyet amit igaznak hiszel, akkor még mélyebbre kell menned, egészen addig míg rá nem lelsz a fényre, mely ott ragyog mélyen benned a szíved rejtekében. S ha ráleltél tárd ki szíved kapuját és csak enged, had áradjon, had törjön utat magának , had áramoljon bele a lelkedbe, lényedbe, sejtjeidbe. És mikor már úgy érzed telítődtél vele, engedd láttatni mások számára is. Ragyogd körbe vele a világot, és enged hogy a világ vissza ragyogjon reád. Csak kedvesen, könnyedén, akár a nyári szellő mely szelíden körbe jár. 

Nem kell nagy dolgokat tenned, nem kell fellegvárakat sem építened, csak lenned kell, és fénylened, mert te a fény küldötte leszel. És ha úgy érzed még sem megy, csak tudd, ez vagy te, és ez végtelen... és ha kell kérd a segítségünket, jelenlétünket, mert mi mindig itt vagyunk neked, együtt veled az örök fénylő jelenlétben."

Zadkiel, Jeremiel, Sandalphon és az Őrangyalod, közvetítette Béres Beáta

A festményt eredetében egy érzés ihlette meg, majd az érzés mellé társult egy képbeli vizualizáció, és később egy mozgóképben láttam meg, ahol csak egy másodpercnyi felvillanásképp jelent meg. Az érzés és a kép egymásra talált. Végleges formáját mégis a kezeim által öltötte magára. 

Nehéz szavakba önteni az érzéseket melyekből megszületett, annál inkább is, mert a festmény által öltött valóság mindenkiben más és más érzéseket ébreszt, más és más tudást hordozz. 
Az erős ősi gyökerekkel bíró nagy fa, az egy, közös, élő gyökereinkre utal. A fa mellett különböző eredetű mesterek és angyalok foglalnak helyet, mint egy ősi család veszik körbe a fát. Az általuk felöltött képmás az egységen belüli különböző nemiséget, színességet és nemzetiséghez való tartozást és tudást mutatja be. Az egységen belül a festményen megmutatkozik az életet tápláló fény és a félelmekből táplálkozó köd felhő is. Habár úgy tűnhet mintha a félelmeinknek hátat fordítottunk volna, és a fényt választanánk, itt erről szó sincs. A félelmek elfogadásra és megértésre kerültek,így méltó helyett foglalnak el mint a festményen, úgy az életünkben is meg van a maga helyük. Pont úgy alkotják létünk teljes értékű részét, mint a festményen a vadon élő préda állat menedékét.
A képen egyszerre jelennek meg a fénybe lévő segítők és a fényben Magát felismerő kereső is. 
Áldás: 
" Az idők kezdete előtt létezett a tudás, mely a fényben és szeretetben született. Minden ősi nép és nemzet más más módon, de birtoklója és élő használója volt ennek a tudásnak, a tudásnak melynek mára már oly kevés földi birtokosa van.  Tud hát, hogy nem kiváltságosok ők, hanem keresők kik tudták, az igaz létük több egy földi életnél, több a test elmúlásánál, több a megfakult, elhasznált földi javaknál. Tudták hogy létezik valami, ami minden földin túlmutat, mely kiapadhatatlan szomjukat örökre kioltja.  Miért keressétek hát a földi létben? A földi lét, az élő, a mindenség része, így ha a mindenséget titkát keresed, tud azt mindenhol, hol élet lakozik fellelheted. A virágzó réten, az otthon melegében, a viharos szélben, a téli napsütésben, de leginkább a szíved, lényed rejtekében. 
Keresésedben soha sem hagytalak egyedül. Felemelkedett mester szellemek és égi angyal segítők vezetnek az utadon. De vigyáz, ők csupán segítőid, nem a támaszaid, nem az életed megoldói, lelked tervének nem beteljesítői, igaz szellemednek nem ismerői sem birtoklói.  Igaz támaszod, felismerőd és ezáltal mestered te magad légy. Te Az vagy ki birtokolja legmagasabb szellemi tudásod, mely egyedi, és megismételhetetlen, melyből csak egy van, s mely az egyben van. Mely örök és mely által a mindenségben teljes a léted. "
Közvetítette: Béres Beáta

2017 október 20

A fehér ló megfestése, az első festményeim közt indult útnak, ám a 2014 -es próbálkozásom kudarcba fulladt, és a festmény a kukában végezte. Kellett még három év, hogy megtudjam festeni. Hogy miért ennyi idő múlva  érkezett meg?  Mondanám hogy : CSAK. De sokkal több van a történések mögött. Mint ahogy én úgy a fehér ló is járta a saját útját, tele megtapasztalásokkal, melyek a megértések által tanításokká váltak. Talán még nem volt felkészülve rá sem ő, sem én hogy az ecsetem által a vászonra kerüljön. Most jött el az ideje, hogy ebben a formában, ebben a tájban, ezzel az energiával mutatkozzon meg. 
Ha megpróbálok vissza emlékezni a három évvel ez előtti fehér lóra, csak forma volt, lélek nélkül. Csupán egy fotó élethű másolata.  
Nem mondanám hogy rendelésre készült, inkább kívánság volt egy személytől aki a szívemhez már pici kora óta nagyon közel áll. Részemről pedig a legnemesebb feladat ennek az ajándéknak az elkészítése számára.  

Milyen üzenetet hordozz a fehér ló? 
A képet nézve, sok mindenkinek sokféle sugallat jelenik meg a lelkében, és ez így van rendben, hiszen nem lehet a festményt kisajátítani, még akkor sem ha én általam került a vászonra, mindenki számára mást üzen, és ez a legszebb benne. Sokat olvashatunk is róla, a szimbólumok jelentésében, az ősi magyar hitben, a táltosoknál is megjelenik, de én mégis azt szeretném megosztani veletek, amit nekem mesélt festés közben, és mesél, talán pont ma 2 éve mióta személyesen is megismerhettem, és az életem részévé vált. 
Ő a csoda ló, én így hívom őt, és bárki aki ránéz ugyan ezt mondja, néha gúnyosan, néha pedig csak úgy spontán kiejti a száján amit a szíve mélyén érez: "ő egy csoda ló". De miért az? Kérdezik akik nem érzik őt. Ezt nem lehet elmondani, ezt csak érezni lehet. Jóindulatú, nemes, és tisztalelkű. Alázattal szolgálja az embert, de ugyanakkor megtartja a szabadságát. A többi ló körében tekintélyt parancsoló, de soha nem vad, és erőszakos. Bájos és kecses. Amikor életemben lelkileg nagyon mélyen voltam, ő képes volt türelemmel észrevétlenül igazi segítőként a mélyből a magasba emelni. Amikor erőtlennek éreztem magam, ő csalogatta elő a bennem lévő erőt. Megtanította hogyan nézzek szembe a félelemmel és ezzel együtt megmutatta a bennem rejlő bátorságot. A hátán ülve vágtában, egyszer csak megéreztem őt, éreztem hogy szárnya van neki, és nekem is szárnyam van, de ezek a szárnyak közösek, nem az enyém, és az övé, egyek voltunk lélekben, együtt szárnyaltunk a végtelenben, hol nem volt sem tér, sem idő, csak szabadság, gyermeki boldogság, és biztonság. Elengedtem az irányítást, és teljesen rábíztam magam, éreztem, hogy bízhatom benne, tud rólam, és vigyázz rám. És ő is bízhatott bennem. Bár elnyerni a fehér ló bizalmát, nem ment egyik napról a másikra, ezzel a türelemre tanított, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem csak én tanulok, de én is ugyan úgy tanítom őt, a bizalomra, a nyugalomra, a türelemre. Idővel egymás tanítóivá váltunk. 

Minél jobban figyelem őt, annál több mindent árul el, magáról.  Dolgokat, melyek már fizikai szemmel nem láthatóak, érzékeinkkel nem érzékelhetőek, hanem szellemi szinten mutatkoznak meg, képek,  tudás és megértés formájában. A ló a természetben egy préda állat. A fehér ló a színéből adódóan, még nagyobb veszélynek van kitéve, mint más színű lótársai, akik a vadonban könnyebben elrejtőzhetnek, így nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az éjszaka számára a legveszélyesebb, hiszen fénylő csillag ként ragyog az éj sötétjében, mégis itt mutatkozik meg leginkább a fehér ló fényből jövő lénye. Tudván fehér színe sebezhetővé, támadhatóvá, és könnyű prédává teheti őt, mégis vállalja a küldetést, hogy fényt vigyen az éjszakába. 

Egy különleges 10 éves megrendelőtől kaptam a felkérést, hogy fessek neki egy festmény, gondoltam gyerek beszéd, nem igazán vettem komolyan a felkérést. Amikor az elutasításomra, mély szomorúsággal reagált, azt láttam, hogy a felkérés igaz, és komoly kérelmet rejt maga mögött, nem a 10 éves gyermek kér rá, hanem az igaz lelke. Miután megkaptam a fotót, mely az Alpokat ábrázolta, mert ő nagyon szereti a hegyeket, lelki szemeim előtt rögtön megjelent a sas is, aki szárnyal a hegyek fölött, minden akadályt könnyedén véve, lelke tele szabadsággal és erővel. Habár a megrendelőm egy Ferrarit gondolt a hegyi utakra festeni, mégis csak sikerült kiegyeznünk a sasban, mely ÖnMagában komoly üzenetet hordozz számára. 

A hegyekbe vezető utat egy tóra cseréltük, a völgyben egy kis faházzal, és a vízesések is megrendelésre kerültek fel a festményre. Mondhatom egy gyönyörű és örömteli közös munkában vettünk részt, és az eredeti fotóból szinte már csak a sziklás hegycsúcsok, és zöld dombok maradtak meg.  Egy szebb világot álmodtunk meg közösen.  Amikor elkezdtem festeni, próbáltam a fotóhoz tartani magam, de valamiért mégis csak úgy éreztem, mennyivel színesebb, és örömtelibb lenne, ha az Alpesi csúcsok a Grand Canyon színeiben pompáznának. Sri Lankai kirándulásom alatt pedig teljesen megihlettek az ottani csupa zöld környezetben lévő vízesések, a csodálatos pillangókkal, így nem volt kérdéses, hogy a festményen a helyük.

Egyszer csak már azon vettem észre magam, mintha egy festményben benne lenne az egész világmindenség, kelettől nyugatig, ráadásul egy piramisnak is sikerült központi helyre csempésznie magát.

Mikor már majdnem készen volt a festmény, szinte csak az utolsó simítások voltak hátra, egy filmet ajánlottak a figyelmembe. Részben arról szólt, hogy a saját mennyországunkat ahová kerülünk, mi alkotjuk meg ÖnMagunk képzeleteink, gondolataink, álmaink, de akár a megfestett festményeink által.  Így azonnal megragadtam az ecsetet, gondolván, ha ez az én mennyországom, akkor a lovak biztosan ott lesznek majd a tisztáson, csak még el vannak bújva valahol…, és hát nem kellett sokat várni, jöttek is, majd utánuk egy egész pillangó sereg, összesen 30- an érkeztek párban.  És így nem hogy egy, de két Ferrari is felkerült a festményre egy fehér és egy fekete is.

A festmény az „Angyalok sziklája” című nevét a hátsó szikláról és arról leömlő vízesésről kapta, melyen még félkész állapotában egy angyal ábrázolódott ki.

Miután a festmény elkészült, utána olvastam a festményen megjelenő álatok szimbolikájának, és döbbenetes módon cseng össze a bennem megjelenő üzenettel, amit a festmény festése által érzékeltem:     

A sas – kapcsolat ég és föld között, a tisztánlátás, a szabadság, a korlátok és akadálymentes élet, legfőképpen Krisztusi jelkép. A vízből halat kiemelő sas- Krisztust jelképezi, ahogy az elveszett lelkeket megtisztítván átemeli őket a mennyek országába.·        

A lovak – az ellentétekből megvalósítható harmónia értékrendje. A fehér ló, a napot, a fényt az égi világgal kialakítható kapcsolatot, nyertes csatákat, az élet energiája, isteni áldás. A fekete ló a pokol világát, a halált, éjszakát, hold hideg fényt, vesztes csatákat, negatív erőket, de ugyanakkor a harmóniában az újjászületést biztosító transzcendens erőket, táltos képességeket, az életen és halálon túlmutató örök élet reményét, a megújulás képességét.·        

A pillangók – a halálból kialakuló élet, a megújulás, és örök élet.

Piramis – a felemelkedett tudás, a mindent látás, harmadik szem, kapcsolat az égiekkel, a szentháromság: atya-fiú-szentélek.

És hogy mit jelent számomra a festmény? Az új világot, a mennyi országot, a helyet ahová a lélek útján megérkezünk és otthonunkra lelünk. A tökéletes boldogság, harmónia a végtelen Isteni szeretet mezejében.

Áldás:

„Az út melyet közösen álmodtunk meg számodra, sokszor nem lesz sem egyszerű, sem könnyű, de ugyanakkor tele lesz kalanddal, örömmel és szeretettel. Tud egy pillanatra sem vagy egyedül az utadon, én végig veled vagyok, kísérlek, óvlak, bátorítalak, erőt adok. Veled vagyok a nehéz és örömteli pillanataidban is. Amikor csüggednél, emlékezz, minden egy pontos tervet követ, a te tervedet, ezt az életet te tervezted meg ilyennek ÖnMagadnak, minden nehézségével és akadályával együtt. Még ha ezeket nehéz lesz is elhinned, bíznod kell majd bennem, de legfőképp ÖnMagadban, hogy csakis olyan akadályokat terveztél, melyek által lelked épül, emelkedik, erősödik, így míg mások belebuknak, te könnyedén szárnyalsz majd át felettük.

Bár most még nem emlékszel rá, idővel tudni és látni fogod, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy te ezt eltervezted, ez a te életed, és ettől ilyen kivételes, hamisíthatatlan és egyedi.  És ha elbizonytalanodsz, csak hallgass a szívedre, az igaz belső hangodra, és mindig megkapod a helyes útba irányítást, de ha úgy érzed, mégis csak eltévedtél, az biztosan egy tanítást tartogat majd számodra.

Emlékezz - léteddel fényt, örömöt, és bőséget hozol ebbe a földi létbe, mely fényből sokan táplálkoznak.

Michael arkangyal, közvetítette: Béres Beáta

Van egy ember az életemben, egy igaz jó barát, akivel az utunkon együtt indultunk, és azóta is végig kísérjük egymás életét. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Sok mindent köszönhetek neki, de amiért igazán hálás vagyok az az őszinte barátsága, szeretete, és a belém vetet hite. Nincs ember, aki jobban hinne, és bízna a festményeimben, mint ahogy azt ő teszi. Nagyon régóta vágyik egy festményre, amit én festek neki, de többször is sajnálkozva elmondta, ő ezt sajnos nem engedheti meg magának, de majd egyszer, ha úgy alakul biztosan szeretne egy festményt tőlem. Már nagyon várja, nagyon kíváncsi, vajon ő mit kap majd.  

Ezt a parányi kis festményt a színes festés jobb agyféltekés tanfolyamon festettem 2014 márciusában. Több mint két évig kerestem a festmény címét, és annak rejtett üzenetét, miközben a címe mindvégig ott hevert a szemem előtt

Egy beszélgetés kapcsán merült fel bennem, hogy talán a Szigeteknek is méltó helye van a közelgő kiállításomon, így újra megjelent a kérdés, milyen üzenetet rejt magában, mi is az amivel két évvel ezelőtt valójában megihletett.

Valójában, egy vagy két szigetet látunk? De mintha nem is sziget lenne, hanem egy félsziget pár, hiszen egy keskeny ösvényen jutunk ki a félszigetekre. De tényleg félszigetek lennének? Egy nagy erős kontinenshez csatlakoznak a sétánnyal, vagy esetleg egy harmadik félszigethez, így alkotva hárman, vagy akár többen is egy szigetet?

Szigetnek nevezzük azt a szárazföldet, amit körülölel a víz, akár a tenger közepén, akár egy folyó közepén. Látszatra nincs összeköttetésben a szárazfölddel, mintha kissé árválkodna is, mintha kissé leszakadt volna a Mag-járól. De tényleg ez a valóság vagy ez csak a látszat?

Míg azon tűnődtem sziget vagy fél sziget, rájöttem semmi jelentősége. Hiszen ezt a tulajdonságát csak az határozza meg, hogy az őt körülvevő vízszint éppen milyen magasan áll. Hiszen pont emiatt ma már több sziget is veszélyben van, és azt jósolják, pár év múlva eltűnnek a föld felszínéről. Tényleg eltűnnek, vagy csak a víz magassága emelkedik meg, oly annyira, hogy láthatatlanná válnak számunkra.

Ha pont a vizet tüntetnénk el a föld felszínéről, láthatnánk, hogy a sziget bizony nem egy leszakadt egység, egy különálló árválkodó valami, hanem éppen hogy tökéletes egységét alkotja a föld legfelsőbb kérgének. Hiszen a víz felszíne alatt, ő is az egy egész egységhez csatlakozik, sőt része az földi egységnek.

"Mint ahogy a menyben úgy a földön is” mondjuk el napi imánkban szinte minden nap, de nem látjuk a mondat lényegét. A mennyek országa a lelkek országa. Sokan leszakadva, individuumként létezünk a földön, körülölelnek minket a materiális világ tengerei, és úgy élünk egymás mellett, egymás közt elszigetelődve, mint külön élő szigetek.

Egy - egy család, közösség vagy vallás tagja ként fél szigetekként élünk, és akkor már boldogok vagyunk, mert úgy hisszük, mi nem egy magányos sziget vagyunk, mi egy fél sziget vagyunk, tartozunk valakihez, valamihez. Talán még sajnáljuk is, vagy ami még rosszabb megvetjük, a kis elszigeteltnek tűnő szigeteket, miközben félszigetként vagy erős kontinensként, mi is csak elszigetelődünk, más családoktól, közösségektől, vallásoktól, nemzetektől, és társadalmi rangoktól. Hol alul és vannak, akikkel szembe pedig fölül értékeljük Önmagunkat.

Nem az a fontos, hogy te szigetként, félszigetként, vagy esetleg egy erős nagy kontinensként éled az életedet. A lényeg látod e, mi rejlik a víz felszíne alatt.

Mi történik, ha beüt majd az apály, és az összes víz eltűnik a föld felszínéről. Ha összeomlik a gazdaság, és többé nincs értéke a megszerzett titulusoknak, szép ruháid idővel elkopnak majd, kiürül a kamrád, nem telik már fodrászra és műkörmösre, bezárnak a konditermek és szoláriumok, látod e majd, hogy ki vagy valójában, látod e majd valós értékeidet? Látod e majd lényed tiszta igazát?

Felismered e még időben, hogy léteddel, lelkeddel, mind egy hatalmas nagy egység részei vagyunk. Mindnyájan, nem csak kapcsolódunk a hatalmas egységhez, hanem mi magunk alkotjuk azt, részesei vagyunk, és az egység összes része mi magunk vagyunk. A mennyek országa a lélek országa, a mi közös országunk, otthonunk a szeretet forrása. A te hazád az én hazám, a te lelked az én lelkem része, a sikered az én sikerem, a kudarcoddal veled bukom én is. Szeretetedben, szeretetre lelek én is.

Nem kell, hogy megvárd, míg kiapadnak a vizek, hogy meglásd, mi rejtőzik alatta. Sőt ne engedd az élet forrását kiapadni, hanem tápláld vele a földet, a létet, a mindenséget, hogy jusson belőle minden lénynek. Ha te bővelkedsz benne, ne hagyd, hogy annyira ellepjen téged, hogy már csak egy parányi sziget látszódjon belőled a víz felszínén.

Áldás: „Súlyosak a terhek, melyek térdre kényszerítettek, egykoron volt ragyogó szemeidet a közömbösség fátyla lepte be. Reménytelen s üres lett tekinteted, s e tekintet mögé mélyre rejted el szerelmetes szívedet.

Sokan vannak, kik melletted állnak, nem másra, csupán a szeretetteljes figyelmedre vágynak. Csurran is, cseppen is, szerető figyelmedből sokszor adsz nekik, de kiről úgy véled felszabadíthatná igaz lényedet, viszonzott figyelmével nem tisztel meg téged.

Küldök hát egy angyalt, kinek szárnyai rejtve vannak, de a szíve tárva, ragyogó szemei nap mint nap rád vigyáznak. S eljön majd a nap, mikor önmagát felfedve, önzetlen szeretetével öleli át teljes lényedet. Rajtad áll majd, felismered e, hogy ez a tiszta érzés feltárja szívedet, s megismerd felszabadult, fénnyel teli lényedet.”