Az első festményem, ami elindított az utamon 2014 ben, egy színes festés tanfolyamon készült
„Szerelemből a szerelemben született a szerelem.” - így nyilatkoztam róla.

A festmény a jelen pillanatában, a teljességben, a mélységes szeretetből, eme csodálatos kiapadhatatlan forrásból született.

Mint témájában, mint lelkületében Önmagában hordozza földi elhivatottságom teljes üzenetét. Az áldást, melyet a festmény magában hordoz, csak egy évvel később kaptam meg hozzá:

Égi áldás:

„Megajándékozlak téged a tisztánlátás képességével, hogy felismerd lelkednek tervét és küldetését mellyel e földre jöttél.

Megnyitom előtted a mennyek kapuját, és utadon végig segíteni és kísérni foglak téged.

Megáldalak a gyógyító erő hatalmával, hogy mindazokról, akik kérik, lemoshasd a fájdalom által okozta szennyeződést és szeretetet ültess el szívükben.

Tisztánlátásod, és a szeretet gyógyító ereje által, festményeidben hozod le a földre égi üzeneteimet és áldásomat.

Életedet alázatos szolgálatodért, lelki és anyagi bőséggel áldom meg. Ez a bőség az Isteni szeretet megnyilvánulása, mely minden arra rászoruló ember javát szolgálja.”

Gábrie arkangyal, közvetített: Béres Beáta

Már a rajzolásnál is a kedvenceim közé tartozott a női alakok vonalát papírra vinni. Önmagamat színesben olajjal a vászonra vinni, egy különleges élmény volt.
Maga az érzés, ami megihlette Önmagam elfogadása, és a teljesség megélése volt, és mindez nem csak lelki, de fizikai síkon egyaránt, mert ahogy bent úgy kint. A testünk is mi vagyunk, mi öltöttük magunkra, és nem kell megtanulnunk viselni, mert lelkünk tisztasága által viselődik Önmagunktól.
Nehezen éltem meg, mikor életkörülményeim úgy hozták, hogy a festményt eladjam, de felismertem, hogy az érzés, amit nyújt, az mindig is bennem van. Újabb és újabb művek megalkotására ihlet, és mivel belőlem, általam lett, így a lényem része.

Égi áldás:

"Engedd hát útjára..., oszd meg a látvány által az érzést másokkal is, hiszen befogadó szívek új otthona vár már reád."

Gábriel arkangyal, közvetítette Béres Beáta

"Szórd szét földi kincseid, vesd le álruháid, tedd félre álarcaid, majd vetkőzd le lelki gátlásaid, halkulj el, csukd be füled és szemed, s csak figyelj, figyelj befelé..., és mikor már elég mélyen jársz, s érzed, hogy szíved ajtaján is átléptél, maradj szótlan, nyisd meg lelki szemeid és lásd meg a feényt, majd e fényáradatban, nyisd ki fizikai szemeid is lásd meg a csodát, mellyel felruháztalak."

Mennyei Atya, közvetítette: Béres Beáta

A festmény azután született, miután véget ért egy kapcsolat. A festményen látható férfi iránt olyan érzelmeket tápláltam, ami túlmutat a szerelmen és a végtelenben sem ér véget. Általa tapasztalhattam meg először milyen az a szenvedély ami szíve legmélyéből jön, mikor motorra ül, amikor egy test egy lélek ő és a gép alatta, szabadságban, bizalomban, biztonságban, a tökéletes teljességben.

A kép festése egy út volt melyen megtapasztaltam mi az alázat, az önzetlen tiszta őszinte szeretet és erőt adott abban, hogy végig menjek az elfogadás útján. A festés minden pillanata, csordultig tele a szeretet gyógyító erejével, mely gyógyította az én szívemet festés közben, és gyógyítja a szívét annak is kiről szól, és kinél végül otthonára lelt a festmény.

Mert ahol a te szíved, ott a te otthonod.

"Míg csak a szemeddel nézel, egy képet látsz csupán. Igazi mélységét csak a lelked által érzékelheted, és amikor ez megtörténik a szeretet ereje szétolvaszt a mindenség végtelen tengerében”

Béres Beáta

Égi áldás:

„Felruházlak téged a lélek mélységes tisztaságával és szíved szeretetének őszinte erejével.

Ez az erő olyan hatalommal bír, melyet semmivel sem palástolhatsz el, és előled sem palástolhatják el a pusztító erőket.

Az én harcosom vagy, és ezért felfegyverezlek téged, a szeretet erejével, a megbocsájtás erejével, az önzetlenség erejével, a hit és a bizalom erejével. Harcba viszlek, melyben sohasem hagylak egyedül, melyben nem lesznek vesztesek csak nyertesek.

Olyan tüzet gyújtok szívedben, mely egy kiapadhatatlan forrásból táplálkozik, szenvedélyes, és fékezhetetlen, de ha kell szelíd, és hallgatag, ha kell lángra lobbant, s ha kell, csak fényesen pislákol.

Az igazság ösvényén vezetlek téged, és lelked tüze által hozok fényt és igazságot a körülötted élők életébe is.„

Michael arkangyal, közvetítette: Béres Beáta

Egy festő életében legnehezebb feladat saját önarcképét megfesteni. Olyan fotót választottam, ami a szívemhez nagyon közel áll, sikerült számomra tökéletesen felrajzolni a képet, a szemek ragyognak, a száj mosolyog... festés közben mégis egy óriási vihar kerekedett fel bennem. Szembe kellett néznem önmagammal, de nem a szemnek látható dolgokkal, észre kellett vennem az akarásomat, és a szeretet hiányát. Talán életünk legnehezebb feladata önmagunk szeretete... Meglehet festeni egy festményt szeretettel, és a nélkül is - akarásból, megfelelésből, időre... de a festmény eredménye azokat az érzéseket hozza majd elő bennünk, amellyel festettük. A portré végül elkészült ... Ajándékba édesanyámnak.

Pár hónappal később megkértem őt, hozza vissza a festményt, mert szeretném befotóztatni. De már akkor tudtam, még nem végeztünk. Újra festettem, először úgy éreztem csak egy két részletet, de végül, elvesztem benne, a szemeiben, a mosolyában, a fényekben és árnyékokban. Egyszer csak megállt az idő, és arra lettem figyelmes, hogy magamat nézve, visszanézek önmagamra, mosolyog a festmény, én magam mosolygok. Egy boldogság érzet fogott, el ahogyan körbe öleltem önmagamat, önmagammal, egy leírhatatlan egység érzet, egy újszerű találkozás magammal. Békesség, nyugalom, elfogadás, és végtelen szeretet vett körbe, saját magamat vettem körbe önmagammal. A festmény megfiatalodott, és megtelt élettel, színekkel, fénnyel, ragyogással. Habár Önmagamat festettem, a festmény mégis csak másnak készült, így az Égi áldás is Édesanyámnak szól:

„Küldetésed beteljesedett. Szeretetedet hoztad el a földre, a legtisztábbat, legigazabbat a feltétel nélküli Krisztusi szeretetet, melyet örökségül hagysz itt gyermekeidnek, unokáidnak, és egész családodnak. Önzetlen szereteteddel olyan hidakat építettél, melyet az idő múlása sem tud elpusztítani, generációkon átívelő fény kötelék, mely anyáról lányára, nagyszülőről unokára szál. Nem csak családokat egyesít, de örökségedben, generációkon át, vallásokat, nemzedékeket, szegényeket és gazdagokat is. A szeretet fényének ösvényén vezetve az embereket a mennyei királyság felé.”

Uriel arkangyal közvetítette Béres Beáta

A festmény egy különleges kapcsolatról szól, mely csak ló és lovas közt jöhet létre. Sokáig kerestem azt a fotót mely alapján meg tudtam volna festeni szeretet gazdájának a képen látható lovat, Leilát. Rengeteg fotót készítettünk, melyen azt az érzést kerestem, amit át tudnék adni, amit Leilában megláthattam. Leilával nagyon közel kerültünk egymáshoz, hiszen engem is Ő tanított meg lovagolni. Először csak az alázatát és nyugalmát mutatta meg, majd a szerénységet, és tiszteletet. De első alkalomtól kezdve a bizalomra tanított, és lassan én is elnyertem az ő bizalmát. Szerethetem őt, és viszonzásul kapom az ő szeretetét. Felülni a hátára, nem azt jelenti, hogy uralhatom, hanem hogy rá bízza magát az irányításomra. Felelősségre tanít, hiszen a terepen egymásért vállalunk felelősséget. Én őt nyugtatom és dicsérem, ha kell, és ha szükséges Ő nyugtat és bátorít engem. Vannak helyzetek, amikor szorítanom kell a gyeplőt, és pillanatok, amikor pont ellenkezőleg arra késztet, hogy elengedjem. Ilyenkor megmutatja, hogy csakis a félelem mentes és bizalomteljes pillanatokban élhetjük meg Önvalónkat, és tapasztalhatjuk meg, milyen érzés szabadon szárnyalni a természetben. Ekkor megtapasztalhatom, hogy szárnya van neki, de nem csak neki nekem is, és ez a két szárny nincs külön egymástól. A teljesség pillanatában egyek vagyunk ló és lovas...

Amikor megláttam a fotót, mely alapján a festmény készült, rögtön tudtam ez az a pillanat, amiben benne van minden, amiről ez a különleges kapcsolat szól, ló és lovas közt.

„Drága gazdám, ha egyszer emberi hangon szólhatnék, mit is mondhatnék neked. Örökösen végtelen hálámat fejezném ki neked. Azért hogy gazdám lettél és felnőtt lóvá neveltél. Köszönet a gondoskodásodért, figyelmedért, szeretetedért, türelmedért, bizalmadért, jóságodért. Az otthonért ahová elhelyeztél, ahol biztonságban, békességben és szabadságban, saját társaim közt élhetem minden napjaimat, ahová szeretettel, izgatottan érkezem újra és újra haza.

Köszönet a közösen eltöltött órákért a nyugtató, dicsérő és bátorító szavakért. Köszönet a tanításodért.

És ha most te szólhatnál hozzám, szíved csordultig telne hálával, és az én szavaimat használnád.

Ezért, ha egyszer eljön a pillanat, amikor búcsút kell, hogy vegyünk egymástól, legyen ez a hála érzet a szíved mélyén az én útravalóm számodra. Mert ez az érzés nem más, mint a kiapadhatatlan szeretet maga, melyben mi ketten, ló és lovas, mindig is egyek voltunk vagyunk és maradunk. Remélem, már te is látod, tükröd vagyok csupán, és nem én tettelek azzá, aki vagy, csak megmutattalak Önmagadnak. És te mindig megmaradsz magadnak, és benned, veled, örökké élek én.”

Utadon mindig kísérni foglak: Leila a csoda ló, közvetítette Béres Beáta