A fodrászomnál ültem, amikor újra elhangzott tőle a kérdés: "Mikor festesz már nekem egy festmény?”  Persze sokan kíváncsiak, mit festenék nekik, vajon mit üzennek számukra az égiek. De míg a kíváncsiság mögött nincs valós szándék sajnos nem sok mindent látok. Mondanám, hogy semmit. Ezért visszakérdeztem: "Komolyan szeretnéd a festményt?” . Jött a válasz: „Persze, hiszen már többször is mondtam”. És itt indult el minden.  

A végleges kép számomra is meglepetés, hiszen teljes valójában én is csak akkor látom mikor már teljesen elkészült, addig mintha a ködben tapogatóznék, és szép lassan kezd a köd szétoszlani, előbújni a napfény, mígnem ragyogó fényével beteríti a teljes vásznat. 

Az elején tehát teljes homály volt előttem, de mégis érzékeltem a festményt, ezért megkérdeztem mi a kedvenc állatja. Sok frappáns válasz érkezett, melyek közül az egyik megragadott: „Jaguár a garázsban”.  És akkor tudtam ő az, a nő a jaguárral, ez az ő festménye.  A nő aki már nem tekinget hátra fele, csakis előre néz. Tisztán látja szíve célját.  Még a felkelő új nap erős sugarai sem tudják őt árnyákba szorítani, vagy akár szemeit hunyorításra kényszeríteni.  Tekintetét egy pillanatra sem téveszti szíve, lelke vágyáról.  De itt már valójában nem a vágyakozásról, sóvárgásról van szó, valamiről, amitől félünk, hogy soha nem lehet a miénk. Ez a tekintet már az új napé, az új életé, ez a tekintet a most-ban látja a jövőt és készen áll a befogadására, megélésére. Ez a tekintet békében van a múlttal. Ez a tekintet erős, határozott, magabiztos, de egyben olyannyira szelíd és alázatos is, mint a mellette pihenő ragadozó állat, hiszen erejük és szelídségük immáron tökéletes egységet alkot. 

A pingvin megfestése ajándék festmény egy igaz barátnak. Bár szeretet volna tőlem festményt, úgy gondolta, majd ha ki is tudja fizetni, akkor majd megkér rá hogy fessek neki. Én mégis kicsit előrehaladtam az időben, úgy éreztem most kell festenem annak ellenére hogy ő még nem kért meg rá. Azonnal jött is az információ, a napot a fényt, a ragyogást kell megfestenem. Gyorsan neki is láttam, körülvéve, mindenféle felhőkkel melyben különböző állatok jelenségek mutatkoztak meg, számára hordozva különböző üzeneteket. A tudásom legjavát raktam a festménybe, és úgy éreztem, ennyi, készen van, ennyi volt bennem, ennél többet már nem tudok bele tenni. Miután megmutattam a kész festményt a páromnak, aki a legnagyobb rajongóm, és kritikusom is egyben, ezt mondta:

"Ó hát ez még nagyon sokat fog változni."

Én csak pislogtam nagyokat, mondván:

"Dehát ez már készen van!". 

Lelki szemeimmel én is láttam, éreztem, hogy egyáltalán nincs ez készen, de nem tudtam már vele mit tenni, bármilyen próbálkozásommal, jobbá tenni a festményt, már csak rontani tudtam volna rajta. Így egy kis időre félre tettem a festményt. Képeket kezdtem keresni az interneten, így találtam a naplementére. Miután megláttam a szivárvány színű napudvarát, és az aranyló eget és fényeket, a felhőkből előbukkanó hegycsúcsokat, azonnal tudtam Ő az, ezt kell megfestenem.

Megpillantván a képet, éreztem az üzenetét, egységben láttam az eget és a földet, a minden élőt tápláló napot, a fényt melyet magából árasztott, és érzékeltem valamit, ami mindezt összeköti, mely által minden egy és végtelen.  

Eddigi munkáim során még egyszer sem fordult elő, hogy a meglévő, késznek hitt festményem, köszönő viszonyban sem volt, a megfestendővel. Egy parányi részét sem tudtam felhasználni, így teljesen újra kellett festenem alapjaitól az egészet. Nagyon izgalmas számomra a tudat, hogy a látvány mögött valahol a felszín és a vászon között lakozik egy festmény melyet csak páran láthattunk, csak pár ember nyerhetett betekintést ebbe a most már láthatatlan képbe.

 Amennyiben ez csak egy festmény lenne, még bosszantott is volna a helyzet, hogy kezdhetem az egészet élőről, de mivel ez több mint egy festmény, így nagyon is tudtam, mindez pontosan úgy van jól ahogy van. Ismervén a barátnőm életét, az útját, pontosan láttam, hogy a festményben elérkeztünk arra a pontra, amikor a gondosan felépített látszat, ámbár biztos életét és előremenetelő karrierét maga mögött hagyva, bezárt egy ajtót,és megfogván a bizonytalanság kilincsét megnyitott egy másikat mely az ismeretlenbe vezet. Vagy talán látván az elkészült festményt, mégsem annyira ismeretlen az ismeretlen?

Elkészültem az alappal, a látott kép tökéletes másolatával. Ahogy néztem a festményt, két csúcsot láttam, majd a tudatomban rengeteg madarat, a fényből érkeztek, leszálltak az alacsonyabbik csúcsra, majd a magasabbik csúcsról vissza indultak a fénybe. A lélek vándorlását véltem felfedezni a madarak vonulatában, a tiszta létünket, az újjászületéseinket.

 És hogy számomra miről árulkodik a festmény? A lelkünk szabadságáról, a valós létünkről, hogy a megszokott "pórból lettünk porrá leszünk" szlogen, csak a fizikai testünkre igaz, a szellemünk, az igaz lényünkre ezt vallom: "a fényben születtünk, fénylények vagyunk, és a fény a mi örök otthonunk".

 Újra és újra ide kívánkozunk a fizikai létbe, hogy lelkünk a megtapasztalások által magasabb szintekre juthasson, míg nem a végén a földi létben is ráébredünk Önvalónkra, megláthatjuk, tapasztalhatjuk igazi fénylényünket.

Ezt mutatja be számunkra a haza felé vágyakozó pingvin is. Aki valójában sólyomnak készült, kitárt szárnyakkal készült volna a felszállásra, de ez megint csak egy újabb inkarnáció kezdete lenne. Valamiért ő sólyom helyett pingvin lett, még én sem értettem hogy miért, de megtartottam őt. Majd utána néztem, mit is szimbolizál. Ezt olvastam: " A fizikai és spirituális kapcsolat összeköttetését jelenti". Ekkor láttam meg, hogy ez így van rendben. Most már fizikai formában is megmutatkozott a festményen az erő. Az egység mely mindent összeköt, mely mindent egybeölel, mely által ég és föld nincs külön egymástól.

 Egy festményen van jelen a teremtő fény által mely mindenkiben ott ragyog. És ha sikerül ezt felfedezned Önmagadban, megélned, életre keltened, én úgy gondolom felszabadítod a lelkedet a reinkarnációs folyamatok alól,  és eggyé válsz a mindenséggel, akár itt a fizikai síkon is. Hiszen ezért jövünk mindnyájan hogy ezt a fényt felfedezzük megéljük, megtapasztaljuk. Tehát a pingvinnek már nem kellenek szárnyak. Ő szárnyak nélkül szárnyal, hiszen a fény nem jön és megy, hanem van, mindent körbeölel, mindenre ráragyog, mindent ő éltet, ő az örök teremtő, a teremtés maga, és a teremtmény is egyben. 

Áldás:

"Kedves utazó!Köszöntünk téged köreinkben, az élet örök körforgásában. Régóta vártuk már hogy kapcsolatba léphessünk veled, és ily módon üzenhessünk neked. Habár mi örökösen melletted állunk és kísérünk téged, nehezen veszed észere támogató jelenlétünket. Lehet sokszor értelmetlennek látod egy-egy földi utazásodat, tud, minden saját akaratod és isteni terved szerint történik. Felejtsd el a "mi lett volna ha" kifejezéseket, ezzel csak még inkább megzavarod Önmagadat. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell, nem vagy elkésve semmivel sem. Emlékezz,  ez egy folyamat. A pontos utadon vagy, még ha úgy is érzed, hogy nagy a zűrzavar ott legbelül. Még ha azt érzékeled is hogy ebbe a körforgásba már kellő képen bele szédültél, így nem vagy képes meglátni a küldetésedet. 

Most itt az ideje a pihenésnek. A befelé, Önmagad felé fordulásnak. Találd meg a békét és a nyugalmat, ott legbelül. És ha úgy érzed még nem találtad meg azt az Egyet amit igaznak hiszel, akkor még mélyebbre kell menned, egészen addig míg rá nem lelsz a fényre, mely ott ragyog mélyen benned a szíved rejtekében. S ha ráleltél tárd ki szíved kapuját és csak enged, had áradjon, had törjön utat magának , had áramoljon bele a lelkedbe, lényedbe, sejtjeidbe. És mikor már úgy érzed telítődtél vele, engedd láttatni mások számára is. Ragyogd körbe vele a világot, és enged hogy a világ vissza ragyogjon reád. Csak kedvesen, könnyedén, akár a nyári szellő mely szelíden körbe jár. 

Nem kell nagy dolgokat tenned, nem kell fellegvárakat sem építened, csak lenned kell, és fénylened, mert te a fény küldötte leszel. És ha úgy érzed még sem megy, csak tudd, ez vagy te, és ez végtelen... és ha kell kérd a segítségünket, jelenlétünket, mert mi mindig itt vagyunk neked, együtt veled az örök fénylő jelenlétben."

Zadkiel, Jeremiel, Sandalphon és az Őrangyalod, közvetítette Béres Beáta

A festményt eredetében egy érzés ihlette meg, majd az érzés mellé társult egy képbeli vizualizáció, és később egy mozgóképben láttam meg, ahol csak egy másodpercnyi felvillanásképp jelent meg. Az érzés és a kép egymásra talált. Végleges formáját mégis a kezeim által öltötte magára. 

Nehéz szavakba önteni az érzéseket melyekből megszületett, annál inkább is, mert a festmény által öltött valóság mindenkiben más és más érzéseket ébreszt, más és más tudást hordozz. 
Az erős ősi gyökerekkel bíró nagy fa, az egy, közös, élő gyökereinkre utal. A fa mellett különböző eredetű mesterek és angyalok foglalnak helyet, mint egy ősi család veszik körbe a fát. Az általuk felöltött képmás az egységen belüli különböző nemiséget, színességet és nemzetiséghez való tartozást és tudást mutatja be. Az egységen belül a festményen megmutatkozik az életet tápláló fény és a félelmekből táplálkozó köd felhő is. Habár úgy tűnhet mintha a félelmeinknek hátat fordítottunk volna, és a fényt választanánk, itt erről szó sincs. A félelmek elfogadásra és megértésre kerültek,így méltó helyett foglalnak el mint a festményen, úgy az életünkben is meg van a maga helyük. Pont úgy alkotják létünk teljes értékű részét, mint a festményen a vadon élő préda állat menedékét.
A képen egyszerre jelennek meg a fénybe lévő segítők és a fényben Magát felismerő kereső is. 
Áldás: 
" Az idők kezdete előtt létezett a tudás, mely a fényben és szeretetben született. Minden ősi nép és nemzet más más módon, de birtoklója és élő használója volt ennek a tudásnak, a tudásnak melynek mára már oly kevés földi birtokosa van.  Tud hát, hogy nem kiváltságosok ők, hanem keresők kik tudták, az igaz létük több egy földi életnél, több a test elmúlásánál, több a megfakult, elhasznált földi javaknál. Tudták hogy létezik valami, ami minden földin túlmutat, mely kiapadhatatlan szomjukat örökre kioltja.  Miért keressétek hát a földi létben? A földi lét, az élő, a mindenség része, így ha a mindenséget titkát keresed, tud azt mindenhol, hol élet lakozik fellelheted. A virágzó réten, az otthon melegében, a viharos szélben, a téli napsütésben, de leginkább a szíved, lényed rejtekében. 
Keresésedben soha sem hagytalak egyedül. Felemelkedett mester szellemek és égi angyal segítők vezetnek az utadon. De vigyáz, ők csupán segítőid, nem a támaszaid, nem az életed megoldói, lelked tervének nem beteljesítői, igaz szellemednek nem ismerői sem birtoklói.  Igaz támaszod, felismerőd és ezáltal mestered te magad légy. Te Az vagy ki birtokolja legmagasabb szellemi tudásod, mely egyedi, és megismételhetetlen, melyből csak egy van, s mely az egyben van. Mely örök és mely által a mindenségben teljes a léted. "
Közvetítette: Béres Beáta

2017 október 20

A fehér ló megfestése, az első festményeim közt indult útnak, ám a 2014 -es próbálkozásom kudarcba fulladt, és a festmény a kukában végezte. Kellett még három év, hogy megtudjam festeni. Hogy miért ennyi idő múlva  érkezett meg?  Mondanám hogy : CSAK. De sokkal több van a történések mögött. Mint ahogy én úgy a fehér ló is járta a saját útját, tele megtapasztalásokkal, melyek a megértések által tanításokká váltak. Talán még nem volt felkészülve rá sem ő, sem én hogy az ecsetem által a vászonra kerüljön. Most jött el az ideje, hogy ebben a formában, ebben a tájban, ezzel az energiával mutatkozzon meg. 
Ha megpróbálok vissza emlékezni a három évvel ez előtti fehér lóra, csak forma volt, lélek nélkül. Csupán egy fotó élethű másolata.  
Nem mondanám hogy rendelésre készült, inkább kívánság volt egy személytől aki a szívemhez már pici kora óta nagyon közel áll. Részemről pedig a legnemesebb feladat ennek az ajándéknak az elkészítése számára.  

Milyen üzenetet hordozz a fehér ló? 
A képet nézve, sok mindenkinek sokféle sugallat jelenik meg a lelkében, és ez így van rendben, hiszen nem lehet a festményt kisajátítani, még akkor sem ha én általam került a vászonra, mindenki számára mást üzen, és ez a legszebb benne. Sokat olvashatunk is róla, a szimbólumok jelentésében, az ősi magyar hitben, a táltosoknál is megjelenik, de én mégis azt szeretném megosztani veletek, amit nekem mesélt festés közben, és mesél, talán pont ma 2 éve mióta személyesen is megismerhettem, és az életem részévé vált. 
Ő a csoda ló, én így hívom őt, és bárki aki ránéz ugyan ezt mondja, néha gúnyosan, néha pedig csak úgy spontán kiejti a száján amit a szíve mélyén érez: "ő egy csoda ló". De miért az? Kérdezik akik nem érzik őt. Ezt nem lehet elmondani, ezt csak érezni lehet. Jóindulatú, nemes, és tisztalelkű. Alázattal szolgálja az embert, de ugyanakkor megtartja a szabadságát. A többi ló körében tekintélyt parancsoló, de soha nem vad, és erőszakos. Bájos és kecses. Amikor életemben lelkileg nagyon mélyen voltam, ő képes volt türelemmel észrevétlenül igazi segítőként a mélyből a magasba emelni. Amikor erőtlennek éreztem magam, ő csalogatta elő a bennem lévő erőt. Megtanította hogyan nézzek szembe a félelemmel és ezzel együtt megmutatta a bennem rejlő bátorságot. A hátán ülve vágtában, egyszer csak megéreztem őt, éreztem hogy szárnya van neki, és nekem is szárnyam van, de ezek a szárnyak közösek, nem az enyém, és az övé, egyek voltunk lélekben, együtt szárnyaltunk a végtelenben, hol nem volt sem tér, sem idő, csak szabadság, gyermeki boldogság, és biztonság. Elengedtem az irányítást, és teljesen rábíztam magam, éreztem, hogy bízhatom benne, tud rólam, és vigyázz rám. És ő is bízhatott bennem. Bár elnyerni a fehér ló bizalmát, nem ment egyik napról a másikra, ezzel a türelemre tanított, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem csak én tanulok, de én is ugyan úgy tanítom őt, a bizalomra, a nyugalomra, a türelemre. Idővel egymás tanítóivá váltunk. 

Minél jobban figyelem őt, annál több mindent árul el, magáról.  Dolgokat, melyek már fizikai szemmel nem láthatóak, érzékeinkkel nem érzékelhetőek, hanem szellemi szinten mutatkoznak meg, képek,  tudás és megértés formájában. A ló a természetben egy préda állat. A fehér ló a színéből adódóan, még nagyobb veszélynek van kitéve, mint más színű lótársai, akik a vadonban könnyebben elrejtőzhetnek, így nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az éjszaka számára a legveszélyesebb, hiszen fénylő csillag ként ragyog az éj sötétjében, mégis itt mutatkozik meg leginkább a fehér ló fényből jövő lénye. Tudván fehér színe sebezhetővé, támadhatóvá, és könnyű prédává teheti őt, mégis vállalja a küldetést, hogy fényt vigyen az éjszakába. 

Az első festményem, ami elindított az utamon 2014 ben, egy színes festés tanfolyamon készült
„Szerelemből a szerelemben született a szerelem.” - így nyilatkoztam róla.

A festmény a jelen pillanatában, a teljességben, a mélységes szeretetből, eme csodálatos kiapadhatatlan forrásból született.

Mint témájában, mint lelkületében Önmagában hordozza földi elhivatottságom teljes üzenetét. Az áldást, melyet a festmény magában hordoz, csak egy évvel később kaptam meg hozzá:

Égi áldás:

„Megajándékozlak téged a tisztánlátás képességével, hogy felismerd lelkednek tervét és küldetését mellyel e földre jöttél.

Megnyitom előtted a mennyek kapuját, és utadon végig segíteni és kísérni foglak téged.

Megáldalak a gyógyító erő hatalmával, hogy mindazokról, akik kérik, lemoshasd a fájdalom által okozta szennyeződést és szeretetet ültess el szívükben.

Tisztánlátásod, és a szeretet gyógyító ereje által, festményeidben hozod le a földre égi üzeneteimet és áldásomat.

Életedet alázatos szolgálatodért, lelki és anyagi bőséggel áldom meg. Ez a bőség az Isteni szeretet megnyilvánulása, mely minden arra rászoruló ember javát szolgálja.”

Gábriel arkangyal, közvetített: Béres Beáta

Minden festménynél van egy eredeti koncepció, amit szeretnék a vászonra varázsolni, aztán a festés maga, egyszer csak átveszi az irányítást, és teljesen új módon, vagy másképp valósul meg az eredeti elképzelés. Mondanám, az igazság festi meg ÖnMagát. 

Így történt ez most is, eredetileg az ikerlángok elkülönülését, elszakadását szerettem volna vászonra vinni, a tisztító tüzet melyben saját szívüket áldozzák fel a szeretet oltárán. A nő a női, víz, energiákat mutatja be bejegesedve, míg a férfi a tűz energiáját ábrázolja. Az elképzelés az volt, hogy a lángoló tűz felolvasztja a jeget, és az így kiolvadó víz csillapítja a lángoló tüzet. 

És az igazság lassan kezdte megmutatni ÖnMagát, mélyebben, mint az gondoltam volna. A férfi mély fájdalmát élve meg, eltávolodik a nőtől, mire a nő ezt sértődöttséggel reagálja le, ahelyett hogy a férfi felé fordulna, elfordul tőle. Ettől a férfi magányosnak érzi magát, még inkább eltávolodik és bezárkózik. Szakításról lenne itt szó, de elszakadásuk lehetetlen, hiszen a két lélek egy, és az elszakadás nem is egymástól történik meg, hanem az egó-tól, az elképzelésektől, a fájdalmaktól, a szokások szerinti reagálástól. Rá kellett jönnöm, hogy ebben a pillanatban a jég már rég felolvadt, és tűz is már lecsillapodott. A két lélek tökéletes egyensúlyát látjuk, egymás visszatükröződését, a játszmák halálát és végét. Véget ért a meccs, melynek végére az angyali víz szárny kissé csapzottá vált, és az angyali tűz szárny csontig égett már.

Bukott angyaloknak tűnhettek, egy játszma végén, melyben akaratukon kívül vettek részt, nem ismervén a játék célját, és tétjét. Vesztesek vagy nyertesek lettek a végén? Úgy tűnhet, hogy mindenüket elvesztették. Hittem én a szívüket áldozzák fel a szeretet oltárán, de látván a festményt, nem csak az egójukat vesztették most el, de angyali szárnyaikat is feláldozták. És hogy mindezt miért? Miért vállalták ezt magukra? 

A Krisztusi szeretetért, a gyógyító fényért, amit az Atyai szeretet áraszt mi reánk a szentlélek kiküldetésében. Atya – fiú – szentlélek, a szentháromság egységének és szeretetének fényét láthatjuk áradni. 

Egy különleges 10 éves megrendelőtől kaptam a felkérést, hogy fessek neki egy festmény, gondoltam gyerek beszéd, nem igazán vettem komolyan a felkérést. Amikor az elutasításomra, mély szomorúsággal reagált, azt láttam, hogy a felkérés igaz, és komoly kérelmet rejt maga mögött, nem a 10 éves gyermek kér rá, hanem az igaz lelke. Miután megkaptam a fotót, mely az Alpokat ábrázolta, mert ő nagyon szereti a hegyeket, lelki szemeim előtt rögtön megjelent a sas is, aki szárnyal a hegyek fölött, minden akadályt könnyedén véve, lelke tele szabadsággal és erővel. Habár a megrendelőm egy Ferrarit gondolt a hegyi utakra festeni, mégis csak sikerült kiegyeznünk a sasban, mely ÖnMagában komoly üzenetet hordozz számára. 

A hegyekbe vezető utat egy tóra cseréltük, a völgyben egy kis faházzal, és a vízesések is megrendelésre kerültek fel a festményre. Mondhatom egy gyönyörű és örömteli közös munkában vettünk részt, és az eredeti fotóból szinte már csak a sziklás hegycsúcsok, és zöld dombok maradtak meg.  Egy szebb világot álmodtunk meg közösen.  Amikor elkezdtem festeni, próbáltam a fotóhoz tartani magam, de valamiért mégis csak úgy éreztem, mennyivel színesebb, és örömtelibb lenne, ha az Alpesi csúcsok a Grand Canyon színeiben pompáznának. Sri Lankai kirándulásom alatt pedig teljesen megihlettek az ottani csupa zöld környezetben lévő vízesések, a csodálatos pillangókkal, így nem volt kérdéses, hogy a festményen a helyük.

Egyszer csak már azon vettem észre magam, mintha egy festményben benne lenne az egész világmindenség, kelettől nyugatig, ráadásul egy piramisnak is sikerült központi helyre csempésznie magát.

Mikor már majdnem készen volt a festmény, szinte csak az utolsó simítások voltak hátra, egy filmet ajánlottak a figyelmembe. Részben arról szólt, hogy a saját mennyországunkat ahová kerülünk, mi alkotjuk meg ÖnMagunk képzeleteink, gondolataink, álmaink, de akár a megfestett festményeink által.  Így azonnal megragadtam az ecsetet, gondolván, ha ez az én mennyországom, akkor a lovak biztosan ott lesznek majd a tisztáson, csak még el vannak bújva valahol…, és hát nem kellett sokat várni, jöttek is, majd utánuk egy egész pillangó sereg, összesen 30- an érkeztek párban.  És így nem hogy egy, de két Ferrari is felkerült a festményre egy fehér és egy fekete is.

A festmény az „Angyalok sziklája” című nevét a hátsó szikláról és arról leömlő vízesésről kapta, melyen még félkész állapotában egy angyal ábrázolódott ki.

Miután a festmény elkészült, utána olvastam a festményen megjelenő álatok szimbolikájának, és döbbenetes módon cseng össze a bennem megjelenő üzenettel, amit a festmény festése által érzékeltem:     

A sas – kapcsolat ég és föld között, a tisztánlátás, a szabadság, a korlátok és akadálymentes élet, legfőképpen Krisztusi jelkép. A vízből halat kiemelő sas- Krisztust jelképezi, ahogy az elveszett lelkeket megtisztítván átemeli őket a mennyek országába.·        

A lovak – az ellentétekből megvalósítható harmónia értékrendje. A fehér ló, a napot, a fényt az égi világgal kialakítható kapcsolatot, nyertes csatákat, az élet energiája, isteni áldás. A fekete ló a pokol világát, a halált, éjszakát, hold hideg fényt, vesztes csatákat, negatív erőket, de ugyanakkor a harmóniában az újjászületést biztosító transzcendens erőket, táltos képességeket, az életen és halálon túlmutató örök élet reményét, a megújulás képességét.·        

A pillangók – a halálból kialakuló élet, a megújulás, és örök élet.

Piramis – a felemelkedett tudás, a mindent látás, harmadik szem, kapcsolat az égiekkel, a szentháromság: atya-fiú-szentélek.

És hogy mit jelent számomra a festmény? Az új világot, a mennyi országot, a helyet ahová a lélek útján megérkezünk és otthonunkra lelünk. A tökéletes boldogság, harmónia a végtelen Isteni szeretet mezejében.

Áldás:

„Az út melyet közösen álmodtunk meg számodra, sokszor nem lesz sem egyszerű, sem könnyű, de ugyanakkor tele lesz kalanddal, örömmel és szeretettel. Tud egy pillanatra sem vagy egyedül az utadon, én végig veled vagyok, kísérlek, óvlak, bátorítalak, erőt adok. Veled vagyok a nehéz és örömteli pillanataidban is. Amikor csüggednél, emlékezz, minden egy pontos tervet követ, a te tervedet, ezt az életet te tervezted meg ilyennek ÖnMagadnak, minden nehézségével és akadályával együtt. Még ha ezeket nehéz lesz is elhinned, bíznod kell majd bennem, de legfőképp ÖnMagadban, hogy csakis olyan akadályokat terveztél, melyek által lelked épül, emelkedik, erősödik, így míg mások belebuknak, te könnyedén szárnyalsz majd át felettük.

Bár most még nem emlékszel rá, idővel tudni és látni fogod, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy te ezt eltervezted, ez a te életed, és ettől ilyen kivételes, hamisíthatatlan és egyedi.  És ha elbizonytalanodsz, csak hallgass a szívedre, az igaz belső hangodra, és mindig megkapod a helyes útba irányítást, de ha úgy érzed, mégis csak eltévedtél, az biztosan egy tanítást tartogat majd számodra.

Emlékezz - léteddel fényt, örömöt, és bőséget hozol ebbe a földi létbe, mely fényből sokan táplálkoznak.

Michael arkangyal, közvetítette: Béres Beáta

Már a rajzolásnál is a kedvenceim közé tartozott a női alakok vonalát papírra vinni. Önmagamat színesben olajjal a vászonra vinni, egy különleges élmény volt.
Maga az érzés, ami megihlette Önmagam elfogadása, és a teljesség megélése volt, és mindez nem csak lelki, de fizikai síkon egyaránt, mert ahogy bent úgy kint. A testünk is mi vagyunk, mi öltöttük magunkra, és nem kell megtanulnunk viselni, mert lelkünk tisztasága által viselődik Önmagunktól.
Nehezen éltem meg, mikor életkörülményeim úgy hozták, hogy a festményt eladjam, de felismertem, hogy az érzés, amit nyújt, az mindig is bennem van. Újabb és újabb művek megalkotására ihlet, és mivel belőlem, általam lett, így a lényem része.

Égi áldás:

"Engedd hát útjára..., oszd meg a látvány által az érzést másokkal is, hiszen befogadó szívek új otthona vár már reád."

Gábriel arkangyal, közvetítette Béres Beáta

"Szórd szét földi kincseid, vesd le álruháid, tedd félre álarcaid, majd vetkőzd le lelki gátlásaid, halkulj el, csukd be füled és szemed, s csak figyelj, figyelj befelé..., és mikor már elég mélyen jársz, s érzed, hogy szíved ajtaján is átléptél, maradj szótlan, nyisd meg lelki szemeid és lásd meg a fényt, majd e fényáradatban, nyisd ki fizikai szemeid is lásd meg a csodát, mellyel felruháztalak."

Mennyei Atya, közvetítette: Béres Beáta

A festmény azután született, miután véget ért egy kapcsolat. A festményen látható férfi iránt olyan érzelmeket tápláltam, ami túlmutat a szerelmen és a végtelenben sem ér véget. Általa tapasztalhattam meg először milyen az a szenvedély ami szíve legmélyéből jön, mikor motorra ül, amikor egy test egy lélek ő és a gép alatta, szabadságban, bizalomban, biztonságban, a tökéletes teljességben.

A kép festése egy út volt, melyen megtapasztaltam mi az alázat, az önzetlen tiszta őszinte szeretet és erőt adott abban, hogy végig menjek az elfogadás útján. A festés minden pillanata, csordultig tele a szeretet gyógyító erejével, mely gyógyította az én szívemet festés közben, és gyógyítja a szívét annak is kiről szól, és kinél végül otthonára lelt a festmény.

Mert ahol a te szíved, ott a te otthonod.

"Míg csak a szemeddel nézel, egy képet látsz csupán. Igazi mélységét csak a lelked által érzékelheted, és amikor ez megtörténik a szeretet ereje szétolvaszt a mindenség végtelen tengerében”

Béres Beáta

Égi áldás:

„Felruházlak téged a lélek mélységes tisztaságával és szíved szeretetének őszinte erejével.

Ez az erő olyan hatalommal bír, melyet semmivel sem palástolhatsz el, és előled sem palástolhatják el a pusztító erőket.

Az én harcosom vagy, és ezért felfegyverezlek téged, a szeretet erejével, a megbocsájtás erejével, az önzetlenség erejével, a hit és a bizalom erejével. Harcba viszlek, melyben sohasem hagylak egyedül, melyben nem lesznek vesztesek csak nyertesek.

Olyan tüzet gyújtok szívedben, mely egy kiapadhatatlan forrásból táplálkozik, szenvedélyes, és fékezhetetlen, de ha kell szelíd, és hallgatag, ha kell lángra lobbant, s ha kell, csak fényesen pislákol.

Az igazság ösvényén vezetlek téged, és lelked tüze által hozok fényt és igazságot a körülötted élők életébe is.„

Michael arkangyal, közvetítette: Béres Beáta

Egy festő életében legnehezebb feladat saját önarcképét megfesteni. Olyan fotót választottam, ami a szívemhez nagyon közel áll, sikerült számomra tökéletesen felrajzolni a képet, a szemek ragyognak, a száj mosolyog... festés közben mégis egy óriási vihar kerekedett fel bennem. Szembe kellett néznem önmagammal, de nem a szemnek látható dolgokkal, észre kellett vennem az akarásomat, és a szeretet hiányát. Talán életünk legnehezebb feladata önmagunk szeretete... Meglehet festeni egy festményt szeretettel, és a nélkül is - akarásból, megfelelésből, időre... de a festmény eredménye azokat az érzéseket hozza majd elő bennünk, amellyel festettük. A portré végül elkészült ... Ajándékba édesanyámnak.

Pár hónappal később megkértem őt, hozza vissza a festményt, mert szeretném befotóztatni. De már akkor tudtam, még nem végeztünk. Újra festettem, először úgy éreztem csak egy két részletet, de végül, elvesztem benne, a szemeiben, a mosolyában, a fényekben és árnyékokban. Egyszer csak megállt az idő, és arra lettem figyelmes, hogy magamat nézve, visszanézek önmagamra, mosolyog a festmény, én magam mosolygok. Egy boldogság érzet fogott, el ahogyan körbe öleltem önmagamat, önmagammal, egy leírhatatlan egység érzet, egy újszerű találkozás magammal. Békesség, nyugalom, elfogadás, és végtelen szeretet vett körbe, saját magamat vettem körbe önmagammal. A festmény megfiatalodott, és megtelt élettel, színekkel, fénnyel, ragyogással. Habár Önmagamat festettem, a festmény mégis csak másnak készült, így az Égi áldás is Édesanyámnak szól:

„Küldetésed beteljesedett. Szeretetedet hoztad el a földre, a legtisztábbat, legigazabbat a feltétel nélküli Krisztusi szeretetet, melyet örökségül hagysz itt gyermekeidnek, unokáidnak, és egész családodnak. Önzetlen szereteteddel olyan hidakat építettél, melyet az idő múlása sem tud elpusztítani, generációkon átívelő fény kötelék, mely anyáról lányára, nagyszülőről unokára szál. Nem csak családokat egyesít, de örökségedben, generációkon át, vallásokat, nemzedékeket, szegényeket és gazdagokat is. A szeretet fényének ösvényén vezetve az embereket a mennyei királyság felé.”

Uriel arkangyal közvetítette Béres Beáta

Belőled lettem, és te belőlem, egy csillagként ragyogva az égen, az örök mindenségben…

Az eredet létünk és lelkünk igaz eredetét mutatja meg. A női és férfi energiák tökéletes egybeolvadását, és egyensúlyát. Ez az energia gömb szinte teljesen zárt, mégis a női oldalon nyitott maradt, hiszen a nő az, aki képes fizikai síkon egy új lélek befogadására.

Leszületésünk után, az ikerlelkek kettéválnak, de ez után is hordozzuk Önmagunkban nőként a férfi energia emlékét, valamint férfiként a tiszta női energia mintáját és képét. Földi létünk során folyamatosan ezen energiákat próbáljuk magunkban egyensúlyba hozni.

A tökéletes harmónia akkor áll újra helyre, mikor a két lélek újra találkozik, és egyesül. Ez a találkozás viszont csak akkor jöhet létre, ha a felek elfogadják Önvalójukat. A nő felismeri és megéli igazi női mivoltát, teret adva így a férfi energiáknak, és a férfi ugyan így tesz. Ez az egyesülés hozza létre a kettőség egységét, a teljességet. E két fél habár Önmagába véve is tökéletes mégsem létezhet egységben a másik fél nélkül. Mint ahogy a földnek szüksége van a napsugaraira, úgy a hold fényére is. Mint ahogy a vízre mely tápláléka az életnek, ugyan úgy a tűz melegére is.

„Amikor az ikerlelkek egységbe kerülnek, a tűz feloldja a jeget, és a víz, lecsillapítja a lángoló tüzet, harmóniába kerülnek, táplálják egymást, és az ő egységük, tápláléka a földnek, a létnek, az örök mindenségnek. Az ő szeretetük csillagként ragyog az égen.”

Uriel arkangyal közvetítette Béres Beáta

A festmény segít felismerni az ikerlángok között kötött égi szövetséget. Erősíti az egység tudatot, ezáltal, elfogadásra és megélésre kerülnek, a tiszta férfi és női energiák, hogy e két energia újra egymásra találjon. Egymásba olvadásukkal, újra megteremtik életükben a tökéletes harmóniát, és egységet, immáron nem csak égi, de lelki, és fizikai síkon is. Egységbe hoz a föld elemeivel, a természettel és annak más élő teremtményeivel is.

A festményen látható víz energiában kiábrázolódik a női test, és a tűz energiájában a férfi test. A festmény így nem csak emlékeztet valós eredetünkre, de élet küldetésünket is megtalálhatjuk benne, sorsunkat közös csillagunkba vésve.

Van egy ember az életemben, egy igaz jó barát, akivel az utunkon együtt indultunk, és azóta is végig kísérjük egymás életét. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Sok mindent köszönhetek neki, de amiért igazán hálás vagyok az az őszinte barátsága, szeretete, és a belém vetet hite. Nincs ember, aki jobban hinne, és bízna a festményeimben, mint ahogy azt ő teszi. Nagyon régóta vágyik egy festményre, amit én festek neki, de többször is sajnálkozva elmondta, ő ezt sajnos nem engedheti meg magának, de majd egyszer, ha úgy alakul biztosan szeretne egy festményt tőlem. Már nagyon várja, nagyon kíváncsi, vajon ő mit kap majd.  

A festmény az ikerláng szerelem útját és gyógyulását járta be festés közben, és természetesen, mint minden festményem végén elhozta az Égi áldást Gábrieltől.

Már az elején nagyon szépen alakult a festmény, hiszen ő is a szeretet végtelen pillanatában született. Szinte már teljesen elkészült a festmény. A lángok gyönyörűek voltak, egy kevés fénnyel a háttérben, majdnem tökéletes szárnyakkal, már csak az utolsó vonások voltak hátra, amikor egyszer csak történt valami...

Ahhoz hogy tökéletes fényünkben tündökölhessenek, le kellett törnöm a szárnyainkat, pont úgy, mint ahogy az az életben is történik, egymás szárnyait tördeltjük le, és ezt nagy fájdalommal éljük meg mind ketten, ami végül a különválást eredményezi.

Előjöttek a múlt fájdalmai, amit újra éltem, de ekkor Gábriel erőt adott:

„Mindez a ti javatokat szolgálja, már eddig is tündököltetek, de igazi fényeteket csak így nyerhetitek el, szárnyaitok igaz erejét így kaphatjátok meg.”

Gábriel arkangyal, közvetítette Béres Beáta

Ez után tudtam, mindennek így kellett lennie, és így volt jó, hogy egy új és csodálatos pillangó nyílhasson ki a fénnyel körbevett bábból.

A festés újra könnyűvé vált, a nehézségeket csak a tűz szárny okozta. Gyönyörűnek akartam magamért, magunkért, de nem ment, egészen addig, míg fel nem ismertem az önző célt a háttérben. Akkor született meg a szárny, igazi gyönyörűségében, mikor már csak érte tettem, az ő szépségéért és boldogságáért, amikor megtapasztaltam az igaz önzetlen szeretet erejét.

„Csak akkor tudtok együtt tündökölni, ha már önmagatoktól fogva is tündököltök.”

Gábriel arkangyal, közvetítette Béres Beáta

Ekkor a szárnyak, teljesen új formát kezdtek el felölteni, sokkal inkább kezdtek egymásra hasonlítani, mint valaha, mégis megőrizték Önálló mivoltukat, a tűz a tüzet, a víz a vizet, de mégis egységbe kerültek.
Festés közben olyan érzésem támadt, mintha ez a festmény sohasem akarna elkészülni, és mégis már régen készen lenne.
Így van ez az ikerláng kapcsolattal, és valójában Önmagunkkal is. Folyamatosan csiszolódunk, de valójában minden pillanatunk maga a tökély. Itt és most, tökéletesek vagyunk, készen állunk a tündöklésre, de mivel semmi sem állandó, és folyamatosan változó, az idő illúziójában úgy érezhetjük, folyamatos változásban veszünk részt, pedig mindig is ugyan azon gyönyörűségünk fénylik fel újra és újra, csak esetleg más fényekben. Mint ahogyan egy festményemet sem, így ezt sem tekintem, befejezettnek, de ez így is van rendben, hiszen a mindenségnek, sem kezdete sem vége.

A festmény megrendelésre készült egy meleg ikerláng pár számára. Még mielőtt meglepődnél, semmi különleges nincs ebben. Az ikerláng szerelem egy égi kapcsolat, melynek eredete a lélek szintjén található. Ezen a szinten még nincs jelen a fizikai testünk, csakis a női és férfi energia, mely tökéletes egybeolvadásával alkotja meg az egy lelket. A festmény viszont már a fizikai földi életben mutatja be ezen energiák újra találkozását és beteljesülését is. És igen van amikor a női energia férfi testben születik meg, ezzel egy olyan élet feladatot vállalva Önmagára, mely az egymás iránti tiszta elfogadás üzenetét és tanítását hozza el az embereknek.

Az ikerláng szerelem egyik legnagyobb tanítása, elsősorban Önmagunk tökéletes elfogadása, majd a párunk Önzetlen feltétel nélküli szeretete. Hiszen az elfogadás nem más, mint maga a legmagasabb szintű szeretet megnyilvánulása. És ez az egyetlen út melyen az ikerlelkek képesek újra egymásra találni. A festmény egy nagyon hosszú és rögös utat járt be, ugyan úgy mint a festményen lévő pár is. Egy előző verzióban a kezek még markolták egymást, szinte görcsös ragaszkodással kötötte magához az egyik fél a másikat. De a tiszta szeretetben, az égi kapcsolatban, az elfogadásban ez lehetetlen. Most a tenyerek már csak szeretetteljes érintkezésben vannak, mely a szabadságot jelképezi, és csakis ebben a szabadságban, amikor kioldásra kerülnek a kötések, tapasztalhatjuk meg lényünk igazát. A tiszta szeretet erejében szárnyakra kapnak eddig fel nem ismert képességeink és otthonunkra lelünk a mindenség végtelen óceánján.

Áldás:

„Teljesítsétek be küldetéseteket, mellyel érkeztetek. Minden képességet, tehetséget, elszántságot, bátorságot megkaptok hozzá. Megáldalak titeket a szavak, és a tettek erejével. Én minden pillanatban veletek vagyok, és előttetek járok, kardommal, ha kell, az óceán útját nyitom meg előttetek, ha elcsüggedtek én rám támaszkodhattok, ha nem látjátok az utat, fényemmel világítom majd be azt, hogy soha el ne tévelyedjetek.

A szeretet egy új ismeretét és megtapasztalását hozzátok el, az elfogadás legmagasabb minőségét, a szeretet teremtő és gyógyító erejét. Önmagatok felvállalásával emberek sokaságának adjátok, vissza elvesztett Önértékelését, Önbecsülését, és rabszolgaláncoktól szabadítjátok fel embertársaitokat, mindezt a szeretet végtelen gyógyító erejével, az egy lélek erejével.”

Jofiel arkangyal, közvetítette Béres Beáta

Az Élet fája az ikerláng sorozat befejező, de bízom benne, hogy nem utolsó festménye, mely az ikerláng kapcsolat beteljesülését mutatja meg.

Az eredeti elképzelés földi síkon valósult meg, de amikor neki láttam, átadtam magam a festménynek, minden elképzelést elengedtem és csak festettem. A képen egy fényforrás mutatkozott meg, egy szivárvány színű átjáróval. A fényforrásból megszületet a nap, és szinte a vászonra kívánkozott mellé a hold is.

Az ikerlelkek ezen a festményen már nem égi angyali formában mutatkoznak meg. Életük földi síkon tökéletesen egymásba fonódott, miközben teljes mértékben megőrzik Önálló mivoltukat és eredetüket. Fizikai létüket az égi és földi csatornaként szolgáló szivárvány holdon keresztül gyökerezték le. A nő a hold vonzásában tevékenykedik, ő felelős a lelki dolgokért, kreativitásért, intuícióért, ő az, aki a férfit spirituálisan emeli, közvetlen kapcsolata és szabad átjárása van az égi dimenziókba. A férfi felelős a földi dolgokért és javakért, ő teremti meg a biztonságot, ő a védelmező és oltalmazó. Olyan hátteret biztosít, melybe a nő teljes bizalommal és szeretettel hozza el az égi gyermekáldást. Habár úgy tűnik, fel vannak osztva a női és férfi szerepek, ezek inkább csak energia szintjén mutatkoznak meg. Ebben a kapcsolatban a két fél néha szerepet cserél, a határok elmosódhatnak, hiszen ők ketten mintha már egybe olvadtak volna, teljes egységet alkotnak fizikai, és lelki síkon is. Tisztában vannak saját szerepükkel és ezt szeretettel vállalják fel ebben az égi kapcsolatban. A festményen lévő pillangók, a kapcsolaton lévő égi áldást jelképezik, bőséget hoznak a pár életébe, mint lelki úgy fizikai síkon is.

Áldás:

„Elérkezett hát a bőség, és aratás ideje. Hosszú és rögös út vezetett titeket egymáshoz. Mi végig veletek voltunk és kísértünk titeket az úton. Fogtuk kezeteket, támaszt nyújtottunk mikor elcsüggedtetek, fényt gyújtottunk az éjszakába, és gyógyítottuk megtört szíveteket. Lelketek tervére, akkor is emlékeztünk, mikor ti már teljesen eltévedtetek. Egy pillanatra sem engedtünk letérni titeket lelki utatokról. Méltán álltok most egymás mellett, megérdemelve ölelitek egymást. Egy különleges utazásra szerződtetek, a legtisztább, őszintébb és önzetlen égi szeretetre. A tiétek, mindig is a tiétek volt, most földi síkon is megélhetitek. Minden mit ebből az érzésből cselekedtek, áldást-ként mutatkozik meg életetekben, és általatok mások életében is.

Kérjetek és megadatik... Életeteket elárasztja az égi és földi bőség. Áldottak lesznek gyermekeitek is, melyek a ti utatokon vezetik majd tovább az emberiséget a szeretet fényébe.”

Jézus Krisztus és Mária Magdolna, közvetítette Béres Beáta

A festmény felkérésre készült, egy Angyal harmónia amulett elkészítéséhez.

A feladat az volt, hogy egy vázlat alapján fessem meg a nap és a hold angyalát Yin-Yang formában, melyek az erők egyensúlyát szimbolizálják. Az angyalok hatásán keresztül az amulett kapcsolatot közvetít a fényhez, harmóniát, békességet és egyensúlyt küldetett teremteni az életünkbe.

Miután eleget tettem a felkérésnek, és az amulett megfestésre került, azon töprengtem kinek szólhat maga a festmény. Már korábban is megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy kellene festeni gyerekeknek gyógyító festményeket. Ránéztem a festményre és éreztem, hogy a festmény egy kislányhoz tartozik. Egy hétre rá kaptam a hírt, hogy egy kedves ismerősöm 6 éves kislányának Boginak, agydaganata van, és rövid időn belül már az 5-ik műtétjén esik át az nap. Szívemet szomorúság töltötte el, de egyben hihetetlen szeretet és hála is, hogy az elkészült festményt elküldhetem neki, mert bizonyossággal tudtam, hogy számára érkezett az égi áldással együtt:

„A legnemesebb és legbátrabb lélek vagy, mert egy olyan feladatottal érkeztél a földre, hogy küldetésed teljesítsd, melyet csak kevesen mernek vállalni. Biztatnánk téged, de e helyett mi tanulunk tőled és alázattal fejet hajtunk bátorságod előtt. Tudd sosem vagy egyedül, mert utadon végig melletted állunk, kísérünk téged, és égi fénnyel aranyozzuk azt be.

Szereteteddel mely belőled árad, tanítani jöttél, megmutatni a világnak Önmagad által a szeretet hatalmas és végtelen erejét. Ezzel az erővel nyitod a bezárt szíveket, egyesíted a különállókat, leomlasztod a korlátokat, gyógyítod a fájdalmat, visszaadod a hitet és fényeddel mutatod az utat az eltévedteknek.

Szépségedet, életörömödet és boldogságodat tükrözöd rá ismerősre és idegenre egyaránt, így emlékeztetve a feledőket létünk igaz tiszta értelmére, és valós értékeire.”

Rafael, Uriel, Raziel és Jofiel arkangyalok, közvetítette Béres Beáta

A festmény egy különleges kapcsolatról szól, mely csak ló és lovas közt jöhet létre. Sokáig kerestem azt a fotót, mely alapján meg tudtam volna festeni szeretett gazdájának, a képen látható lovat, Leilát. Rengeteg fotót készítettünk, melyen azt az érzést kerestem, amit át tudnék adni, amit Leilában megláthattam. Leilával nagyon közel kerültünk egymáshoz, hiszen engem is Ő tanított meg lovagolni. Először csak az alázatát és nyugalmát mutatta meg, majd a szerénységet, és tiszteletet. De első alkalomtól kezdve a bizalomra tanított, és lassan én is elnyertem az ő bizalmát. Szerethetem őt, és viszonzásul kapom az ő szeretetét. Felülni a hátára, nem azt jelenti, hogy uralhatom, hanem hogy rá bízza magát az irányításomra. Felelősségre tanít, hiszen a terepen egymásért vállalunk felelősséget. Én őt nyugtatom és dicsérem, ha kell, és ha szükséges Ő nyugtat és bátorít engem. Vannak helyzetek, amikor szorítanom kell a gyeplőt, és pillanatok, amikor pont ellenkezőleg arra késztet, hogy elengedjem. Ilyenkor megmutatja, hogy csakis a félelem mentes és bizalomteljes pillanatokban élhetjük meg Önvalónkat, és tapasztalhatjuk meg, milyen érzés szabadon szárnyalni a természetben. Ekkor megtapasztalhatom, hogy szárnya van neki, de nem csak neki nekem is, és ez a két szárny nincs külön egymástól. A teljesség pillanatában egyek vagyunk ló és lovas...

Amikor megláttam a fotót, mely alapján a festmény készült, rögtön tudtam ez az a pillanat, amiben benne van minden, amiről ez a különleges kapcsolat szól, ló és lovas közt.

„Drága gazdám, ha egyszer emberi hangon szólhatnék, mit is mondhatnék neked. Örökösen végtelen hálámat fejezném ki neked. Azért hogy gazdám lettél és felnőtt lóvá neveltél. Köszönet a gondoskodásodért, figyelmedért, szeretetedért, türelmedért, bizalmadért, jóságodért. Az otthonért ahová elhelyeztél, ahol biztonságban, békességben és szabadságban, saját társaim közt élhetem minden napjaimat, ahová szeretettel, izgatottan érkezem újra és újra haza.

Köszönet a közösen eltöltött órákért a nyugtató, dicsérő és bátorító szavakért. Köszönet a tanításodért.

És ha most te szólhatnál hozzám, szíved csordultig telne hálával, és az én szavaimat használnád.

Ezért, ha egyszer eljön a pillanat, amikor búcsút kell, hogy vegyünk egymástól, legyen ez a hála érzet a szíved mélyén az én útravalóm számodra. Mert ez az érzés nem más, mint a kiapadhatatlan szeretet maga, melyben mi ketten, ló és lovas, mindig is egyek voltunk vagyunk és maradunk. Remélem, már te is látod, tükröd vagyok csupán, és nem én tettelek azzá, aki vagy, csak megmutattalak Önmagadnak. És te mindig megmaradsz magadnak, és benned, veled, örökké élek én.”

Utadon mindig kísérni foglak: Leila a csoda ló, közvetítette Béres Beáta

Ezt a parányi kis festményt a színes festés jobb agyféltekés tanfolyamon festettem 2014 márciusában. Több mint két évig kerestem a festmény címét, és annak rejtett üzenetét, miközben a címe mindvégig ott hevert a szemem előtt

Egy beszélgetés kapcsán merült fel bennem, hogy talán a Szigeteknek is méltó helye van a közelgő kiállításomon, így újra megjelent a kérdés, milyen üzenetet rejt magában, mi is az amivel két évvel ezelőtt valójában megihletett.

Valójában, egy vagy két szigetet látunk? De mintha nem is sziget lenne, hanem egy félsziget pár, hiszen egy keskeny ösvényen jutunk ki a félszigetekre. De tényleg félszigetek lennének? Egy nagy erős kontinenshez csatlakoznak a sétánnyal, vagy esetleg egy harmadik félszigethez, így alkotva hárman, vagy akár többen is egy szigetet?

Szigetnek nevezzük azt a szárazföldet, amit körülölel a víz, akár a tenger közepén, akár egy folyó közepén. Látszatra nincs összeköttetésben a szárazfölddel, mintha kissé árválkodna is, mintha kissé leszakadt volna a Mag-járól. De tényleg ez a valóság vagy ez csak a látszat?

Míg azon tűnődtem sziget vagy fél sziget, rájöttem semmi jelentősége. Hiszen ezt a tulajdonságát csak az határozza meg, hogy az őt körülvevő vízszint éppen milyen magasan áll. Hiszen pont emiatt ma már több sziget is veszélyben van, és azt jósolják, pár év múlva eltűnnek a föld felszínéről. Tényleg eltűnnek, vagy csak a víz magassága emelkedik meg, oly annyira, hogy láthatatlanná válnak számunkra.

Ha pont a vizet tüntetnénk el a föld felszínéről, láthatnánk, hogy a sziget bizony nem egy leszakadt egység, egy különálló árválkodó valami, hanem éppen hogy tökéletes egységét alkotja a föld legfelsőbb kérgének. Hiszen a víz felszíne alatt, ő is az egy egész egységhez csatlakozik, sőt része az földi egységnek.

"Mint ahogy a menyben úgy a földön is” mondjuk el napi imánkban szinte minden nap, de nem látjuk a mondat lényegét. A mennyek országa a lelkek országa. Sokan leszakadva, individuumként létezünk a földön, körülölelnek minket a materiális világ tengerei, és úgy élünk egymás mellett, egymás közt elszigetelődve, mint külön élő szigetek.

Egy - egy család, közösség vagy vallás tagja ként fél szigetekként élünk, és akkor már boldogok vagyunk, mert úgy hisszük, mi nem egy magányos sziget vagyunk, mi egy fél sziget vagyunk, tartozunk valakihez, valamihez. Talán még sajnáljuk is, vagy ami még rosszabb megvetjük, a kis elszigeteltnek tűnő szigeteket, miközben félszigetként vagy erős kontinensként, mi is csak elszigetelődünk, más családoktól, közösségektől, vallásoktól, nemzetektől, és társadalmi rangoktól. Hol alul és vannak, akikkel szembe pedig fölül értékeljük Önmagunkat.

Nem az a fontos, hogy te szigetként, félszigetként, vagy esetleg egy erős nagy kontinensként éled az életedet. A lényeg látod e, mi rejlik a víz felszíne alatt.

Mi történik, ha beüt majd az apály, és az összes víz eltűnik a föld felszínéről. Ha összeomlik a gazdaság, és többé nincs értéke a megszerzett titulusoknak, szép ruháid idővel elkopnak majd, kiürül a kamrád, nem telik már fodrászra és műkörmösre, bezárnak a konditermek és szoláriumok, látod e majd, hogy ki vagy valójában, látod e majd valós értékeidet? Látod e majd lényed tiszta igazát?

Felismered e még időben, hogy léteddel, lelkeddel, mind egy hatalmas nagy egység részei vagyunk. Mindnyájan, nem csak kapcsolódunk a hatalmas egységhez, hanem mi magunk alkotjuk azt, részesei vagyunk, és az egység összes része mi magunk vagyunk. A mennyek országa a lélek országa, a mi közös országunk, otthonunk a szeretet forrása. A te hazád az én hazám, a te lelked az én lelkem része, a sikered az én sikerem, a kudarcoddal veled bukom én is. Szeretetedben, szeretetre lelek én is.

Nem kell, hogy megvárd, míg kiapadnak a vizek, hogy meglásd, mi rejtőzik alatta. Sőt ne engedd az élet forrását kiapadni, hanem tápláld vele a földet, a létet, a mindenséget, hogy jusson belőle minden lénynek. Ha te bővelkedsz benne, ne hagyd, hogy annyira ellepjen téged, hogy már csak egy parányi sziget látszódjon belőled a víz felszínén.

Áldás: „Súlyosak a terhek, melyek térdre kényszerítettek, egykoron volt ragyogó szemeidet a közömbösség fátyla lepte be. Reménytelen s üres lett tekinteted, s e tekintet mögé mélyre rejted el szerelmetes szívedet.

Sokan vannak, kik melletted állnak, nem másra, csupán a szeretetteljes figyelmedre vágynak. Csurran is, cseppen is, szerető figyelmedből sokszor adsz nekik, de kiről úgy véled felszabadíthatná igaz lényedet, viszonzott figyelmével nem tisztel meg téged.

Küldök hát egy angyalt, kinek szárnyai rejtve vannak, de a szíve tárva, ragyogó szemei nap mint nap rád vigyáznak. S eljön majd a nap, mikor önmagát felfedve, önzetlen szeretetével öleli át teljes lényedet. Rajtad áll majd, felismered e, hogy ez a tiszta érzés feltárja szívedet, s megismerd felszabadult, fénnyel teli lényedet.”