BB Art 11

HU|EN|SK

Küldetés

Míg itt vagyunk, az utunkat járjuk, mely a saját és ez által mások fejlődését és gyógyulását szolgálja, mint lelki úgy fizikai síkon is. Miután felismered, hogy az utadon vagy, onnantól kezdve már életed nem tud más irányba haladni, egy vulkánként tör ki belőled igazi lényed megtapasztalása, és megélése. Elfogadod a múlt fájdalmait, sérelmeit és tisztán látod, hogy mindez saját felemelkedésedet szolgálta, és szolgálja ebben a pillanatban is.
A rajzaim és festményeim saját lelki fejlődésemet, lelki utamat, majd elhivatottságomat vetítették előre a múltban a jelenemre, és ez most is így történik a jelenemben a jövőmre. De mivel a szeretetben mind egyek vagyunk, így az én életem nem lehet különb a te életednél sem. A szeretet nem saját tulajdonunk, nem birtokoljuk, részesei ként-egységet alkotunk eme örök és kiapadhatatlan forrásban, mely gyógyító erővel bír. Mint ahogy a szeretetnek, úgy a festményeimnek is sok arca lehet, de mind egy és ugyan abból a tiszta, békés, nyugalommal teljes, alázatos érzésből születik, ami maga a szeretet gyógyító ereje – a mindenség megtapasztalásának forrása.

Festményeimmel képes vagyok nem csak a saját életembe, de ha kéred rád hangolódva, személyre szabottan, a te életedbe is elhozni az égi áldást, és üzenetet és ez által megteremteni azt a boldogságot, szeretetet, egészséget és bőséget, amelynek hiányát most esetleg érzékeled.
Az áldás megjelenése az életedben nem egyik napról a másikra történik meg. Eredménye egy folyamatnak, mely lehet észre vétlen, váratlan, de jöhet akár tomboló vihar formájában is. Maradj nyugodt, ismerd fel, hogy ami történik mind egy magasztos terv megnyilvánulásának része. Ahhoz hogy az Atya gyönyörűséges országa lelkedben felépülhessen, a régit bizony le kell előtte rombolni. Fogadd ezért hálával az áldást melynek érkezését az életedbe változások kísérik majd.

„Mert minden, ami történik, a lelked Isteni akarata szerint valósul meg. Semmi olyat nem teszek, amit ne ti magatok kértétek volna. Életetekben minden a lélek szabad akarata szerint és kérésére történik veletek, általam. A felejtés csak fizikai világotokban lehetséges, a szeretet forrásában a lélek látja az igazságot.”


Mennyei Atya
, közvetítette: Béres Beáta

Bemutatkozás

1981 június 13-án születtem egy felvidéki kisvárosban. Már gyerekkoromban is nagyon érdekelt a rajz és a festés, de sajnos anyagi korlátok miatt nem járhattam rajziskolába. Végül gépészmérnök lettem, és a rajz iránti szeretetemet a műszaki rajzok elkészítésében élhettem meg egy rövid ideig. 2009-ben megpillantottam egy rajz portrét, ami megihletett. Ez az után történt, hogy egy műtét után fel kellett ismernem, hogy az életem érzelmileg nem éppen abba az irányba halad, amit gyerekkoromban megálmodtam magamnak. Láttam, hogy a betegségem, saját érzésvilágom teremtménye, így ha én hoztam létre én is gyógyíthatom meg önmagamat, de ekkor még nem tudtam hogyan, csak hogy ez így van. Még sem a rajz irányába indultam el, hanem egy önismereti úton, mely által felismertem és elfogadtam a múlt történéseit, és a múlt fájdalmai nélkül, megtapasztalhattam lényünk igaz és tiszta létét, mely nem más, mint a szeretet ereje – a mindenség forrása. A szereteté, mely magába foglal mindenkit és mindent, nem téve különbséget, emberek állatok és a természet között, mely nem szorítkozik bele a földi korlátokba.

Rajzolni 2011-ben kezdtem el saját magam örömére, és már akkor tudatosan kerestem az általam megválogatott fotókban a rejtet üzeneteket. Utólag látva és tapasztalva a rejtett üzenetek, égi áldások, melyek mára szinte teljes mértékben az életem részévé váltak. 2014-ben mentem el egy festő tanfolyamra, amikor már úgy éreztem, kevés a ceruza, kellenek a színek, mint a vászonra, úgy az életembe is. Itt festettem meg az első olajfestmény portrémat, a Színes babát. Éreztem, hogy ez a festmény, nekem és rólam szól, de a hozzá tartozó égi áldást és üzenetet csak egy bő évvel később kaptam meg.